Horvátországban is médiatéma az iskolai kötelező olvasmányok listája
A horvát közvéleményt alaposan felkavarta a közelmúltban nyilvánosságra hozott a közoktatásban alkalmazandó új lista a kötelező olvasmányokról. Az egymásnak feszülő vélemények nem mentesek a szélsőségektől, a hazaárulózástól a nemzeti értékek szinte teljes feladásáig terjednek. Mindeközben a józanabb megszólalók inkább arra figyelmeztetnek, hogy a tanuló ifjúság valójában semmit nem olvas, vagyis aligha indokolt a lista körüli ádáz vita, ha ezen a téren nem sikerül valahogyan változtatni.
A horvát köztelevízióban heves vitává fajult egy beszélgetős műsor, amelynek témája az iskolai olvasmányok listája volt. A négyszáz irodalmi műből álló listát az aktuális iskolareform kereteiben készítette egy munkacsoport. Bár ez még csak javaslat, egy csapásra társadalmi, kulturális és politikai lövészárkok képződtek. A horvát oktatásügy éppúgy ezer sebből vérzik, mint teszi a hasonló méretű és hagyományú országokban: fő jellemzői a forráshiány, az elavult tantervek, a pedagógusok körében érezhető kontraszelekció, az iskolával szembeni szülői és társadalmi attitűdök megváltozása és a mindezt szükségszerűen követő, lesújtó Pisai és egyéb nemzetközi felmérések eredményei.
A kötelező olvasmányok javasolt listája körüli heves indulatok tehát csak egy, de igen tipikus megjelenési formája a horvát társadalomban húzódó törésvonalaknak. Míg a szemben álló felek egyike egyenesen hazaárulásnak nevezi, a horvát irodalom megalapítójának tartott Marka MarulićaMarka MarulićaMarka MarulićaMarko Marulić műveinek kihagyását, mások Homérosz és a Biblia kipenderítését értékelik kulturális gaztettnek. Sokan fájlalják, hogy a nemzeti irodalom látványosan számbeli kisebbségbe szorult a világirodalmi alkotásokkal szemben. Mások éppen ezt találják helyesnek és védelmükbe veszik a tervezet készítőit. A józanabbak némileg rezignáltan azt siratják, hogy a fiatal generációk amúgy sem olvasnak semmit, mégpedig nem tegnap óta... Az interneten könnyedén elérhető bármely mű rövid összefoglalója és ilyen szempontból majdnem mindegy, hogy a tanulók mit nem olvasnak.
A vitákban és a témáról szóló újságcikkekben gyakori panasz a horvát nyelv visszaszorulása „leromlása”, az angol jövevényszavak megállíthatatlan inváziója még a közszolgálati médiumokban is. Igazi megoldást Horvátországban sem látnak, és a Večernji List publicistája, az iskolareformnak sem jósol túl biztató jövőt. Véleménye szerint a nagy nekibuzdulás és a heves társadalmi reakciók ellenére a reformok szép csendesen elsikkadnak majd, ahogyan az a korábbi hasonló próbálkozásokkal is történt. Az állam nyilván nem tudja és nem is akarja jelentősen növelni a közoktatásra szánt forrásokat, ami a bajok jelentős részének okozója. A pedagógus szakma kontraszelekciója tehát folytatódik és az iskola, a tanárok társadalmi megbecsültsége sem nő. Ami pedig a tartalmi reformokat illeti, vagyis az elavultnak tekintett tantervek érdemi átírását, az örökölt és alkalmazott módszerek lecserélését illeti, azt maguk a pedagógusok (és nem utolsósorban a szülők) fogják szép csendben elszabotálni.
Mi tagadás, láttunk már ilyesmit máshol is… Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a vehemens közéleti vita tovább gyűrűzik és várhatóan sokáig jelen lesz még a horvát közszolgálati és kereskedelmi médiában.