Az amerikai és európai jogi gondolkodás alapvető különbségeit tükrözik e nézőpontok. Az Egyesült Államokban a szólásszabadság az Első Alkotmánykiegészítéssel (First Amendment) talán a legfontosabb, alapvető demokratikus jognak számít, míg Európában általános törekvés e jog kiegyensúlyozása – például – a magánszféra védelmével. E különbség akkor válik igazán problematikussá, mikor az internet segítségével megszűnik az országhatárok szerepe az adatáramlásban – amerikai cégek fenntartás nélkül felhasználhatják európai polgárok adatait úgy, hogy nem kell tartaniuk magukat az európai szabályozásokhoz. Ekkor muszáj feltenni a kérdést, hogy a két eltérő szemléletmód közül melyik a követendő, vagy alkalmazható-e olyan megoldás, ami Európa területére vonatkozik csupán, s ezzel globális egyenlőtlenségeket okoz az információhoz való hozzáférés tekintetében.

Az ítélet – mely végre kimondja, hogy a Google-nek is tartania kell magát az európai szabályozásokhoz, mivel vannak európai székhelyei – egészen új problémákat is hordoz magában. A kérdés, hogy egy ehhez hasonló szabályozás pontosan mire is terjedne ki, évek óta vita tárgyát képezi. Peter Fleischer, a Google adatvédelmi szakértője egy 2011-es blogbejegyzésben igyekezett különválasztani a lehetőségeket. Szerinte, ha az ember saját maga által megosztott tartalmat szeretne törölni, nincs semmi probléma: ezt már szinte minden platform biztosítja. Ha egy posztolt, majd mások által tovább-osztott tartalmat, akkor viszont már beleütközünk a kérdésbe, hogy meddig terjed az eredeti megosztó magánszférája, és meddig a további megosztó szólásszabadsága. Arról nem is beszélve, amikor másvalaki oszt meg tartalmat egy egyénről: ennek eltávolítása, ha az nem valótlan információt tartalmaz (amelyre egyébként a rágalmazásról és becsületsértésről szóló jogszabályok vonatkoznának), mégiscsak a megosztó szólásszabadságát sértené.

A májusi döntés éppen ezért kiemeli, hogy a felejtés joga nem abszolút, és nem élvez előnyt egyéb alapvető jogokkal szemben. A nehézség pont az, hogy annak meghatározásához, hogy mi számít szükségtelenül tárolt információnak, esetről esetre kell dönteni. A Google, miután megszületett az ítélet, egyesével kénytelen elemezni a beérkező panaszokat – melyekből az elmúlt két hónapban több mint 70.000 érkezett be, s a szám naponta nagyjából ezerrel bővül. Az apparátus viszont, ami ezeket kezelné, még gyerekcipőben jár – az óriáscég követett el hibákat, s bár igyekezett gyorsan visszaállítani az indokolatlanul eltávolított linkeket, továbbra sem teljesen világos, milyen szempontok alapján mérlegelnek az e feladattal megbízott alkalmazottak.

A Google saját bevallása szerint törekszik az átláthatóságra, melyet azzal kívánnak elérni, hogy értesítik az érintett oldalakat a keresőben megjelenő linkek eltávolításáról. A döntések pontos okainak felfedése azonban szerintük szintén a felhasználó érdekeit sértené – így ezek nagyrészt homályban maradnak. Annyi bizonyos, hogy közérdekű információkat, mint a politikusok múltja vagy bűncselekmények dokumentációja, nem szándékoznak eltávolítani. A közérdek definiálása azonban nem egyszerű kérdés, így lehetőség van meglehetősen szubjektív, önkényes döntéshozatalra. A szólásszabadságot féltő vélemények, köztük a Google-alkalmazott Peter Fleischer is, pont ettől tartanak: a helyzet könnyen felhasználható a cenzurális törekvések leplezésére.

A különösen vitás esetek megvitatására egy tízfős bizottságot kért fel a Google, akik az ősz folyamán betekintést fognak engedni tanácskozásaikba. A Thinkprogress cikke szerint viszont a tagok nem elfogulatlanok: a Google kifejezetten olyan szakértőket választott a bizottságba, akik ellenzik a szabályozást. Mindenképp aggasztó, hogy hiányzik az ügyek jogi felülvizsgálata, és egyelőre az sem világos, hogy milyen gyakorlati következményei lesznek ennek a típusú működésnek.

A Google azt ígéri, hogy a bizottság tapasztalatait nyilvánosságra fogják hozni, hogy ezzel segítsék a további szabályozásokat. Az ügy tehát koránt sem ért még véget.