Túlzónak tűnő megállapításaikat arra alapozzák, hogy fontos, hogy egy nyelvet ne csak a fizikai világban és regionálisan, hanem a kibertérben is sokan használjanak, s ehhez biztosítva legyenek a technológiai feltételek. Ezek hiányában az adott nyelv használata viszonylag rövid időn belül kiszorul a digitális kommunikációból és tetemes hátrányt szenved a hétköznapi életben is. Ezt a folyamatot valahogy úgy képzelhetjük el, mint amikor a hagyományos világban egy adott kisebbség nyelve konyhanyelvvé degradálódik valamely többségi, kiváltságos helyzetben lévő nyelvvel szemben.

A megvizsgált harminc európai nyelv közül huszonegynél részben vagy egészben hiányoztak azok a technológiai feltételek, amelyek kivédhetik vagy legalább ellensúlyozhatják a káros hatásokat.  Vagyis ezek a nyelvek nincsenek igazán felkészülve a digitális világ kihívásaira.

Hans Uszkoreit, a vizsgálat koordinátora szerint az eredmények különösen riasztóak. Georg Rehm, a tanulmány társszerzője az elhanyagolt technológiai támogatásról leszögezte: „Drámai mértékű különbségek vannak az egyes európai nyelvek támogatásában. A nagyobb és a kisebb nyelvek közötti olló egyre nagyobbra nyílik. Biztosítanunk kell, hogy minden kisebb nyelv megkapja a megfelelő technológiákat a fennmaradásához, különben digitális kihalásra vannak ítélve.”

A szakemberek azt javasolták, hogy a kontinens vezetői minél előbb hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek segítségével az adott nyelv felkészíthető a digitális korszakra. A legrosszabb helyzetben ilyen szempontból az izlandi, a litván és a máltai nyelv van. Egyedül az angol kapott minden szempontból jó minősítést. Közepes támogatása van a holland, a francia, a német, az olasz és a spanyol nyelvnek. A baszk, a bolgár, a katalán, a görög, a lengyel és a magyar nyelv ugyanakkor „töredezett támogatású" besorolást kapott, s ezzel gyakorlatilag a veszélyeztetett kategóriába került.

A megoldás olyan szolgáltatások bevezetése, amelyek az adott nyelven használhatók: szövegszerkesztő programok, helyesírási modulok, automatikus fordítóprogramok, okostelefonokra tervezett nyelvi szoftverek, szótárak, automatikus tájékoztató rendszerek, online keresők és a navigációs rendszerek. Sok gyártó hanyagolja a regionális fordításokat, így nem honosítják az egyes alkalmazásokat. Szokás azzal érvelni, hogy így legalább a felhasználó megtanulja a szükséges angol kifejezéseket, ami pozitív dolog, de ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy a mindennapok során is az angol kifejezést fogja használni és nem például a magyart. Példa akad bőven, gondoljunk csak a „file” szóra: bármennyire is nehezen beilleszthető a magyar szövegkörnyezetbe (különösen írásban), a teljesen adekvát, állomány kifejezés egyáltalán nem honosodott meg a nyelvben.

Magyar vonatkozásban azonban a helyzet ennél is összetettebb és ezt valószínűleg nem vizsgálták a nemzetközi kutatók: a határon túli magyarokat többszörösen fenyegeti a digitális nyelvromlás. Az angol nyelv dominanciája esetükben is adott, hiszen a többségi közeg nyelve, amelyben élnek, szintén legalább annyira veszélyeztetett, mint a magyar. Ugyanakkor valamilyen mértékben mégis fordítják az alkalmazásokat, így szép számmal kerülnek be román, szerb, szlovák stb. kifejezések az ottaniak digitális nyelvezetébe. Ahol ez a hatás csupán egydimenzós, mondjuk, angol–magyar az anyaországiak esetében, ott a digitális nyelv – hétköznapi nyelv viszonylatban fennáll a korábban említett konyhanyelvvé degradálódás veszélye, a kisebbségben élők viszont éppen a hétköznapi nyelv szintjén voltak eddig is a leginkább veszélyeztetettek. Hiszen az iskolában, sajtóban és televízióban még (szerencsés esetben) irodalmi vagy legalábbis köznyelvvel találkozhattak, de otthon, a grundon és a munkahelyen már gyakran súlyosan leegyszerűsödött, idegen kifejezésekkel tűzdelt nyelvet beszéltek. Nem kell tehát különösebben bizonygatni, hogy amikor az internet, a digitális valóság a szemünk láttára, egy-két nemzedéknyi időtartam alatt, szinte kizárólagosan, az olvasás, a színház, a beszélgetés helyébe lép, ennek az új világnak a nyelvezete mennyire jelentős hatással lehet a felnövő generációk nyelvhasználatára.  Ez a hatás pedig összeadódik a már eddig is leromlott (hiszen csak korlátozott célokra és alkalmakkor használható) hétköznapi nyelv hatásaival, ahol párkinak hívják a virslit (Felvidék), interszekciónak az útkereszteződést (Erdély) és majicának a trikót (Délvidék). Lassan felkészülhetünk tehát, hogy bár méltán vagyunk büszkék arra, hogy nyolcszáz év távlatából megértjük és élvezni tudjuk a Halotti beszéd sorait, maholnap önmagunk megértésével is gondjaink akadhatnak – legalábbis ha az anyanyelvünkön, magyarul próbálkozunk.