A kötetben a média- és a kommunikációtudomány öt kiváló művelője vállalkozik arra, hogy Fred S. Siebert, Theodore Peterson és Wilbur Schramm 1956-ban kiadott, Four Theories of the Press (A sajtó négy elmélete) című klasszikus, de mára már elavult művéből kiindulva feltárják az újságírás és demokrácia kapcsolatára vonatkozó kérdések normatív megközelítésének filozófiai alapjait és politikai valóságát. Vizsgálatuk tárgya nem csupán az, hogy mi az újságírás, hanem az is, hogy milyennek kellene lennie. 

Az újságírás demokratikus társadalomban betöltött szerepének kérdése olyannyira központi helyet foglal el, hogy még a kommunikációt tanulmányozó kutatók és a vele foglalkozó szakemberek is általában természetesnek veszik ezt a szerepet. Napjainkban azonban mind az újságírást, mind a demokráciát nagy változások állítják próbatételek elé, az információs technológiától kezdve a globális gazdaságig. Mindez arra ösztökél, hogy kritikus szemmel vizsgáljuk a média helyét és feladatát a társadalomban – különösen azokban, amelyekben demokrácián nemcsak politikai rendszert, hanem kultúrát is értenek. A média demokrácián belüli küldetésének ilyen szempontú vizsgálata a normativitás szintjére vezet – a tényeken túl az értékek és célok területére.

Ez a könyv két, egymással összefüggő célt tart szem előtt: az egyik gyakorlati, a másik elméleti. A gyakorlati indíttatás abból fakad, hogy az újságírás és a tömegkommunikáció területén folyamatosan szükség van általában a média és a társadalom, és különösen az újságírás és a demokrácia elméleti igényű vizsgálatára. Olyan megközelítésre van szükség, amelyben megvan a kellő didaktikus világosság, de olyan normatív és politikai elméleti alapok is, amelyek szilárdabb talajt jelentenek olyan alapvető kérdések tárgyalásához, mint hogy mi a média szerepe – és milyen szereppel kellene bírnia – egy demokratikus társadalomban, vagy hogy hogyan osztályozzuk a média rendszereit és az újságírás hagyományait. Ezek a kérdések egyre égetőbbek a mai világban, ahol a korábbi hidegháborús megosztottság helyébe új törésvonalak lépnek. A könyv elméleti célkitűzése pedig az, hogy választ adjon arra a szellemi kihívásra, amelyet szakmai etikával, a médiaipar felelősségteljesebb működésével és az újságírók jobb képzésével foglalkozó tudósok fogalmaztak meg. Az elmúlt ötven évben bevett tudományterületté vált az újságírás és a tömegkommunikáció kutatása. Még mindig nem alkalmas azonban a média társadalomban betöltött szerepének és feladatának leírására és magyarázatára – röviden arra, hogy normatív elméletet nyújtson. Ez a szellemi kihívás pedig egyre élesebbé válik egy olyan világban, ahol a kultúrák összeütköznek, a médiumok pedig konvergálnak.

A szerzők a média négy különböző, ám egymással érintkező szerepét azonosítják: az éber tudósító, a nyilvánosság számára potenciálisan érdekes információkat gyűjtő és közzétevő ellenőr szerepét; a segítő szerepet, amely nemcsak tudósít, hanem támogatni és erősíteni is igyekszik a civil társadalmat; a radikális szerepet, amely kérdőre vonja a hatalmat és síkra száll a reformok mellett; valamint az együttműködő szerepet, amely partneri viszonyt alakít ki az újságírók és a társadalom hatalmi központjai – nevezetesen az állam – között a kölcsönösen elfogadható érdekek előmozdítása érdekében.

Azáltal, hogy felvázolja a médiaszerepek újragondolásának lehetőségeit, a könyv szilárd alapot nyújt a médiaszintér változásainak, valamint e változásoknak a demokratikus eszméket illető következményei további tárgyalásához.