Kép forrása

Az uniós audiovizuális szabályozás fejlődésében hasonlóan jelentős eseményként értelmezhető az ún. célravezető és hatásos szabályozás (REFIT) biztosítása miatt 2016-ban indult és 2018-ban lezáródó irányelv-módosító eljárás, mint az ezt megelőző 2007-es jogalkotás, mely a TVWF irányelvet modernizálta.

Közös bennük, hogy mindkettő a digitalizáció és az általa generált konvergencia hatására az audiovizuális média piacán bekövetkező változásokra reagált. Mindkét módosítás az „[…] audiovizuális ágazat valamennyi szereplőjének tisztességesebb környezet […]” megteremtésére törekedett annak belátásával, „[..] hogy az emberek manapság már más módon néznek videókat, mint korábban.” (l. Marija Gabriel és Andrus Ansip uniós biztosok nyilatkozatait). Másként fogalmazva: mindkét modernizációs irányelvmódosítás esetében a fő cél az volt, hogy az átalakuló audiovizuális piacon azonos feltételek vonatkozzanak a piacon egymással versengő régi és új szolgáltatásokra.

Az azonosság mellett a két jogalkotás közötti lényeges különbség ugyanakkor, hogy míg a 2007-es módosítás az azonos versenyfeltételeket az uniós audiovizuális szabályozás tárgyi hatályának az online térre való kiterjesztésével biztosította (érsd: VoD-re vonatkozó szabályozás megjelenése), addig a 2018-ban lezáruló módosítási folyamat már az online környezeten belül tette ezt meg, és terelt további információs társadalmi szolgáltatásokat (értsd: videómegosztóplatform-szolgáltatás) az uniós médiajog hatálya alá.

A 2018-as módosítás különlegessége, hogy egy olyan folyamatra reagált, amelyben eredetileg ’médiumnak/médiatevékenységnek nem minősülő’ szereplőket (értsd: médiatartalmakat megosztó, információt továbbító tárhely-szolgáltatások) terelt be a médiaszabályozás körébe, mivel azok fokozatosan jelentek meg az audiovizuális piacon, és váltak egyre jelentősebb tényezővé.

A nevezett szolgáltatások médiapiacra történő belépését, azaz a változást – és ezzel együtt a médiaszabályozási relevancia megjelenését – az jelentette, hogy korábbi passzív információs társdalaim státuszukhoz képest a rajtuk keresztül terjesztett/megosztott médiatartalommal kapcsolatban maguk is végeznek bizonyos műveleteket azért, hogy ebből bevételük keletkezzen. A médiaszabályozás általában – ahogy a jelen esetben is – ezt a médiatartalomhoz fűződő aktív kapcsolatot értékeli.

A tárgyi hatályban bekövetkező változások összevetésekor azt láthatjuk, hogy míg a 2007-ben kialakított rendszerben a szabályozó még egy plusz elemet látott szükségesnek beiktatni a szabályozás indokoltságának biztosítására, addig 2018-ban éppen ellenkezőleg, egy elkülönítő jellemzőre került a hangsúly. Milyen jellemzőkről, kritériumokról is van szó pontosan?

A 2007-es irányelv-módosításkor a szabályozás hatálya alá vont VoD szolgáltatások egyik meghatározó jellemzője volt, hogy „a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások jellegzetessége, hogy a televíziós szolgáltatásokhoz hasonlók” (AVMS 24. preambulmbekezdés). Noha a lekérhető és a lineáris szolgáltatások jellemzői szinte minden tekintetben egyezőek voltak, és csak azon belül, a szerkesztés módjában volt eltérés, a jogalkotó mégis fontosnak ítélte megalkotni a ’hasonlósági kritérium’-ot, amely inkább megzavarta a jogalkalmazást, mint segítette azt. Ez a kritérium kikerült a jelenlegi (2018) módosításból, és tulajdonképpen – szabályozási szempontból – egybeolvadt a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatás!

A 2018-as módosítás esetében a videómegosztó-platformok az uniós audiovizuális médiaszabályozás alá történő bevonásával egy olyan szolgáltatás került a médiaszabályozás hatálya alá, mely a lekérhető médiaszolgáltatásokhoz (értsd: VoD) ’nagyon hasonló’ tevékenységnek minősül: mindkettő információs társadalmi szolgáltatás és videókhoz való hozzáférést biztosít. A jogalkotó ugyanakkor nem erre helyezi a hangsúlyt, hanem a különbözőségre. A legfontosabb jellemzőjével (szerkesztői felelőséggel) ugyanis nem rendelkeznek a videómegosztó-platform szolgáltatások, ezért bár hasonló, de mégsem azonos normákat alkalmaz rá a megújult AVMS irányelv.

Adódik a kérdés: hasonlóan a VoD és a televíziózás esetében lejátszódó folyamathoz. mennyiben fog eltűnni a határvonal a két információs társadalmi szolgáltatás (VoD és videómegosztó-platformszolgátatás) között? Továbbá: a videómegosztó-platformok esetében a ’szerkesztés’ helyett létrehozott ’szervezés’ fogalom, mennyiben devalválja a jövőben a ’szerkesztői tevékenység/felelősség’ jól bevált fogalmát és ennek következményeképpen mennyiben fog egybeolvadni a két szolgáltatás-fogalom?

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy – a videomegosztóplatform-szolgáltatással összefüggésben – az irányelven megjelenik a közösségi médiaszolgáltatás fogalma is, mely ugyanakkor meghatározásra nem került, mely generál egy további kérdést: a két szolgáltatás céljában és természetében egyáltalán eltér-e egymástól, azaz indokolt-e a különbségtétel?

A tárgyi hatályban bekövetkező meghatározó változtatásokon túl a 2018-as irányelv-módosítás a médiaigazgatás terén hozott jelentős változást. A 2007-es módosítási folyamatban több próbálkozás is volt, hogy megjelenjenek normatív követelmények a nemzeti szabályozó hatóságokkal szemben, ami végül csak egy évtizeddel később, azaz a 2018-as módosítással valósult meg. A normatív követelmények beiktatása mellett a 2018-as módosítás bevonja tagállami szabályozóhatóságokat uniós szintű igazgatási munkába az ERGA-n keresztül. Utóbbi rendelkezés az ERGA 2014-től folyó szakmai (konzultatív, tanácsadó, véleményező) szerepének elismerését jelzi.

A jelentősebb változások sorát a kvótaszabályozás VoD szolgáltatásokra való kiterjesztésével érdemes zárni. Az irányelv 2007-es módosítása ebben a tekintetben tulajdonképpen 2018-as szabályozás előkészítésének tekinthető. Ugyanis míg az előbbi módosítás általános rendelkezéseket tartalmazott az európai alkotások előállításának és az ilyen alkotásokhoz való hozzáférésnek a tagállami ösztönzésére, addig a 2018-as szabályozás már konkrét kötelezettséget (30%-os arány a katalógusban, illetve befektetés az előállításba) állapít meg. Ezzel a megoldással az uniós szabályozó tulajdonképpen egy „teszt-időszakot” biztosított a konkrét rendelkezések bevezetéséhez, hiszen a tagállamoknak be kellett számolniuk a VoD szolgáltatások tekintetében generális kvótaszabályok alkalmazásáról, tagállami megoldásokról a Bizottságnak.

Természetesen a kiemelt változásokon túl számos további újdonság, illetve a meglévő szabályozás továbbfejlesztése is megjelent az AVMS irányelv 2018-as módosításában. Gondolhatunk itt a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályok egységesítésére, a gyűlöletbeszéd és a terrorista bűncselekmények elkövetésére való nyilvános uszításra vonatkozó szabályok szigorítására és egységesítésére, a fogyatékkal élőknek az audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosító szabályok bevezetésére vagy éppen a reklámszabályok egyszerűsítésére/továbbfejlesztésére.

A 2007-es irányelv-módosítással szemben számos kritika fogalmazódott meg, melyek leginkább arról a tőről fakadtak, hogy nem lehet és nem is szükséges az információs társadalmi szolgáltatásokat bevonni a médiaszabályozás hatálya alá. Az azóta eltelt több mint 10 év – és így az irányelv módosított rendelkezéseit értelmező bírói gyakorlat – azonban egyértelművé és alkalmazhatóvá tette az akkori jogalkotói szándékot.

Hasonlóak a kritikák a mostani, 2018-as módosítási javaslattal szemben is, azaz a túlszabályozottságot (értsd: videomegosztó platformok és ennek révén a közösségi média bevonása a szabályozásba) vetik a javaslat szemére. Az utóbbi kritikával kapcsolatban – a már most felvetett jövőbeni jogalkalmazási problémák ellenére – is igaz az a tétel, hogy a konvergencia sohasem egy irányú. Azaz, az ugyan azért a piacért/figyelemért folytatott versenyben törvényszerű, hogy a korábban szigorúbban szabályozott területeken dereguláció megy végbe, míg a piacra belépő új szolgáltatások esetében elkerülhetetlen a szabályozás megjelenése, hiszen a védendő érdekek és értékek állandóak maradnak, melyeket ugyanúgy értelmezni kell az audiovizuális piacra belépő új szolgáltatások esetében.