2004 áprilisában a TV3 svéd televíziós csatorna egy élőben közvetített műsorában egy svéd állampolgárságú üzletembert szervezett bűnözéssel vádoltak meg a média és a reklámpiac területén. 2006 októberében a kérelmező rágalmazás miatt kártérítést követelve magánvádas eljárást kísérelt meg indítani. A televíziós műsort Svédországban készítették svéd nyelven, és svéd hirdetők támogatták. 2008 májusában a stockholmi városi bíróság joghatóságának hiányát állapította meg. Álláspontja szerint a műsor a svéd törvények alapján nem Svédországból származott, azt ugyanis műholdon keresztül egy londoni székhelyű cégnek, a Viasat Broadcasting UK Ltd.-nek küldték – amely a műsor tartalmáért volt felelős –, és ezt követően egy újabb műholdon keresztül továbbították a svéd nézőknek. A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a határozatot, hozzátéve, hogy a kérelmezőnek az Egyesült Királyságban lehetősége van bírósághoz fordulni.

A kérelmező fellebbezésében azzal érvelt, hogy a bíróságok álláspontja ellentétes volt a közösségi joggal, és kérte, hogy előzetes döntéshozatali eljárás keretében forduljanak az Európai Unió Bíróságához. A kérelmező szerint az ún. Brüsszel I. rendelet ott jogosított fel a szerződésen kívüli károk megtérítése iránti kereset megindítására, ahol a károkozásra ténylegesen sor került, az ő esetében Svédországban. 2009 szeptemberében a legfelső bíróság elutasította a kérelmét.

Az EJEB a kérelmet az Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése alapján vizsgálta meg. A kérdés az, hogy Svédországnak kötelessége-e lehetőséget biztosítani a kérelmezőnek, hogy bárkit bíróság előtt vonjon polgári vagy büntetőjogi felelősségre a személyiségi jogai megsértése miatt, illetve az, hogy egy másik állam jogorvoslatot nyújthat, mentesíti-e ezen kötelezettség alól. A kormány azzal érvelt, hogy nem Svédországnak, hanem az Egyesült Királyságnak volt joghatósága, mivel a Viasat Broadcasting UK Ltd. társaság székhelye az Egyesült Királyságban volt. Ennek kapcsán az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv „származási ország elvére” hivatkozott, amelynek értelmében elsősorban annak az országnak van joghatósága, ahol a médiaszolgáltató székhelye található, és ahol a szerkesztői döntéseket hozzák.

Az EJEB azonban az Európai Bíróság De Agostini és TV-Shop ügyben hozott 1997-es ítéletére hivatkozva úgy ítélte meg, hogy az irányelv nem szabályozza egy televíziós műsor sugárzása kapcsán felmerülő valamennyi joghatósági kérdést, azaz nem rendelkezik az ott nem szabályozott kérdésekre kiterjedő általános hatállyal. Az irányelv 28. cikke pedig abban az esetben, amikor egy személy hírnevét és becsületét valótlan tények állításával sértették meg egy televíziós programban, csak a válaszadás vagy azzal egyenértékű jogorvoslat jogáról beszél, és nem foglalkozik a rágalmazás miatt induló eljárásokkal vagy az azokhoz kapcsolódó kártérítési igényekről.

Az EJEB-et így nem győzte meg a kormány érve, miszerint az irányelv határozza meg az ország joghatóságát akkor is, amikor az egyén rágalmazás miatt pert indít, és kártérítést követel egy újságírótól vagy egy médiaszolgáltatótól. Az uniós jog a joghatóságot sokkal inkább a 44/2001/EK rendelet, az ún. Brüsszel I. rendelet 2. és 5. cikke szabályozta, amely alapján a kérelmező esetében mind az Egyesült Királyság, mind Svédország joghatósággal rendelkezett: a rágalmazó személy lakóhelye Svédországban volt, míg a Viasat Broadcasting UK Ltd. az Egyesült Királyságban volt bejegyezve.

Az EJEB elismerte, hogy a televíziós műsorsugárzásban elkövetett sértésekért való felelősség fontos jellemzői a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát védő svéd jogrendszernek. A hazai jog alapján a rágalmazásnak kitett egyén büntetőjogi panaszt nyújthatott be a felelős szerkesztő ellen. Jelen esetben azonban a hazai bíróságok a kérdéses műsorról megállapították, hogy az nem Svédországból származott, ezért arra a hazai jogszabályok nem alkalmazhatóak. A kérelmező így abba a helyzetbe került, hogy a svéd jog alapján senkit sem tudott rágalmazás miatt felelősségre vonni.

Az EJEB rámutatott, hogy a televíziós műsorszám tartalma, készítése és sugárzása, valamint annak következményei nagyon erős kapcsolatban álltak Svédországgal. A műsort svédek készítették svéd hirdetők támogatásával, és svéd nyelven mutatták be kizárólag hazai közönségnek. A kérelmező jó hírnevét ért állítólagos sérelem is Svédországban következett be.

Ilyen körülmények között a svéd államnak az Egyezmény 6. cikke alapján kötelessége volt biztosítani a kérelmezőnek a bírósághoz való hatékony hozzáférést. Az, hogy a brit bíróságok előtt eljárás indítható rágalmazás miatt, nem lehet a kérelmező számára ésszerű és gyakorlati alternatívának mondani. A svéd bíróságok a kérelmező keresetének érdemi vizsgálat nélkül történő elutasításával a bírósághoz való hozzáférés jogának lényegét csorbították. Az EJEB szerint a hozzáférés korlátozása túlságosan messzemenő volt, és nem tekinthető arányosnak. Ennek megfelelően az Egyezmény 6. cikkének (1) bekezdését (bírósághoz való hozzáférés) megsértették.