Az ítélet alapjául szolgáló ügy 2007-ben indult, amikor a saskatooni rendőrség 2007-ben kért személyes felhasználói adatokat bírói engedély nélkül egy internet-szolgáltatótól, a Shaw Communications-tól. A rendőrség ugyanis egy olyan számítógép IP címét azonosította, melyen keresztül valaki egy file-megosztó rendszer használt gyermekpornográfiát tartalmazó anyagokhoz való hozzáférés és tárolás céljából.

A rendőrség a személyes adatok védelméről és az elektronikus dokumentumokról szóló törvényre hivatkozva kérte ki az IP címhez tartozó személyes előfizetői adatokat. Az adatok alapján pedig letartóztatták Matthew Spencert, majd vád alá helyezték gyermek pornográfiát tartalmazó anyagok birtoklása miatt.

A Legfelső Bíróság döntésének két érdekesebb megállapítása is volt, amely az ügy kimenetelére jelentős hatással bírt. Az egyik az internetes felhasználók online tevékenységének az anonimitásához fűződő érdekét fejtegette. Bíróság úgy érvelt, hogy az internet korában rengeteg információt hagyunk az interneten tevékenységeink során, melyeket mások (szolgáltatások, vállalkozások stb.) rendszereznek, és így részletes képet kaphatnak a felhasználók érdeklődési köréről. Azaz a felhasználók nem tudnak teljes kontrollt gyakorolni a fölött, hogy ki figyeli meg, követi online tevékenységi mintáikat. Egy ilyen környezetben csak az anonimitás tudja biztosítani nagymértékben a felhasználónak azt, hogy tevékenysége mégis privát maradjon. Anonimitás alatt a bíróság egyébként azt értette, hogy nem teremtenek kapcsolatot valakinek a tevékenységről szóló információk és személyazonossága között [Ítélet 46. bek.].

Másképp fogalmazva úgy gondolta: szolgáltatóhoz intézett rendőrségi igény, mely arra irányult, hogy a gyanúsított és a korábban anonimitás tudatában végzett online tevékenysége között kapcsolatot teremtsen az információs magánszférához való érdekek (informational privacy ineterests) anonim aspektusát érintik, melyet a Legfelső Bíróság korábban jelentős magánszférához fűződő érdekként azonosított. A bíróság úgy gondolta, hogy az előfizetői információk felfedése gyakran bizalmas és érzékeny online tevékenységek azonosítására alkalmasak, melyeket valaki eredetileg az anonimitás tudatában végzett. Ezek alapján ítélte úgy , hogy az engedély nélküli információkérés indokolatlan volt jelen esetben [Ítélet 66., 68. bek.].

A döntés másik érdekes aspektusa az volt, hogy noha a Legfelső Bíróság maga állapította meg, hogy tulajdonképpen jogsértő volt a rendőrség engedély nélküli információkérése, és ezzel sérült a felhasználó személyes magánszférához való joga, még sem fogadta el az érvelést, miszerint az így felvett bizonyítékokat figyelmen kívül kellene hagyni. A vádat megalapozottnak találta és azzal érvelt, hogy a rendőrség abban a hiszemben volt, hogy törvényesen jár el, és ezért elutasította azt az érvet, hogy a gyermekpornográfia mint bizonyíték az igazságszolgáltatási rendszer jó hírnevét sértené [Ítélet 75-86. bek.].

A szakmai közvéleményt megosztotta a Legfelső Bíróság döntése.  Szakértő jogászok szerint az egyhangú döntés vonatkozik a gyermekpornográfiától kezdve, a nemzetbiztonsági vizsgálaton keresztül a rendőri vizsgálatokig bezárólag mindenre.

Azaz a jövőben a rendőrségnek – függetlenül attól, hogy gyermekpornográfia terrorizmus vagy egyéb bűncselekmény ügyében nyomoznak-e – ’adatigénylési engedélyt’ (search warrant) kell beszerezniük akkor is, ha csak az internet-szolgáltatás felhasználóinak nevét címét szeretnék kérni a szolgáltatótól.

David Fraser, egy halifaxi magánszférával kapcsolatos ügyekre szakosodott ügyvéd szerint a rendőrség számára üzenet értékű, hogy engedéllyel kell rendelkezniük, a felhasználók neve és címe nem egy ártalmatlan dolog, mint ahogy eddig gondolták.

A rendőrség azzal érvelt, hogy a döntésnek köszönhetően meg fog növekedni a munkateher, úgy hogy már most is nehéz lépést tartani a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények számával.

A Szövetségi Főügyész (federal Director of Public Prosecutions) szerint a „az online anonimitás elismerése egy bűn-barát környezetet hoz létre az interneten azzal, hogy akadályozza a hatékony nyomozást és vádemelést az online bűncselekmények esetén.” Egy bíró, Thomas Cromwell ugyanakkor a bíróság védelmében úgy fogalmazott: “az ítélet nem jelenti semmiféle anonimitáshoz való jog elismerését.”, bár elismeri, hogy „bizonyos feltételek fennállása esetén beszélhetünk az anonimitáson belül magánszférához fűződő érdekről”.