Az internet politikai közösségre gyakorolt hatásairól korábban már értekeztünk. Az e-demokrácia egyes „jótéteményeit” a demokrácia megmentőjének és sírásójának egyaránt kikiáltották; most elsősorban a világháló veszélyeit vesszük számba – hogy ezek a demokrácia romlását mennyiben teszik (tették?) elkerülhetetlenné, az olvasó értékelésére bízzuk.

1. Az elektronikus szavazás hibái. Az informatikai eszközök alkalmazása a választási eljárásban a szavazásnál gyorsasággal, papír-kímélettel, könnyebb hozzáférhetőséggel kecsegtet. A bevezetését megvalósító államokban azonban több technikai problémát is észleltek, amelyek összességükben már elvi fenntartásokhoz vezetnek a szkeptikus megfigyelőben.

Az e-szavazás több technikai megoldással is ismert a világban. Egyrészt lehetnek olyan eszközök, amelyek a szavazóhelyiségekben (vagy hasonló helyeken) vannak felállítva, és a választópolgárok ehhez saját e-kártyájukkal járulnak szavazatukat leadni. Olyan hétköznapinak tűnő technikai gondok, mint az e-kártyák olvashatósága (mértében illeszkedik-e, észleli-e és helyesen olvassa-e azt a gép stb.), az áramszünet-biztosság, a megfelelő anyagminőség, a „szavazatszedő” gépek idő előtti lekapcsolása, adataik törlése, mind előfordulhatnak és elő is fordultak ezen rendszerben.

A másik megoldás szerint az interneten, odahaza is szavazhatunk. A szavazatot a választópolgárhoz egyéni azonosító vagy bizonyos felületekre-portálokra való belépés lehetősége köti. Az egyes technikai, biztonsági „lyukak” léte bizonyos internetes szoftverekben, és a hackerek üzemszerű tevékenysége azt eredményezi, hogy nem valós szavazatok is érkezhetnek a rendszerbe, a választói akarat valódiságát lerombolva.

A klasszikus megoldások a papíralapú szavazáshoz és személyes megjelenéshez kötődnek. A papíron leadott szavazat ugyanis megmarad fizikai valójában, újraszámolható többször is. Az elektronikus adatok pedig fizikai valójukban semmisülhetnek meg úgy, hogy az emberi felügyelet, – az alkotmányos igényeket tekintve – a politikai-állampolgári ellenőrzés lehetősége kizárt. Mindezért az e-szavazás kockázatai jelentősnek mondhatóak.

Lehet természetesen azt mondani, hogy ezek az e-szavazásos kifogások technikai jellegű problémákhoz kötődnek, amelyek egyrészt (más formában) a papíralapú rendszernél is léteznek, továbbá technikai fejlődéssel, garanciák beépítésével kiküszöbölhetőek. Ezzel kapcsolatban fenntartásokkal élhetünk egy esetleges „próbaüzem” sikerességét illetően, hiszen a rendszer felállítása rendkívül költséges, az e-szavazási mód bevezetésének a próbaüzem sikertelensége miatti elhalasztása pedig fel nem vállalható bizonytalanságot, költségeket okoz. Amennyiben pedig az élesben kipróbált rendszer hibáinak javítását az „idők során” vagy a következő választásokra valósítjuk meg, ezzel az első, hibás választásokkal kapcsolatos demokratikus legitimációt és választói bizalmat kérdőjeleztük meg.

2. Internethez való hozzáférés és hozzáértés problémái. Az e-demokratikus innovációk és előnyök (szavazási mód, információszerzés stb.) működőképességének szükséges feltétele, hogy a választópolgár elérje az internetet és képes legyen annak (a hardvernek és a szoftvernek is) a használatára. Az online formulák addig nyilvánvalóan csak opcionálisan ajánlhatóak fel, amíg az összes választó, a politikai közösség egésze nem művelt és ellátott ebben az értelemben. Mindaddig ugyanis a választójog általánosságát és egyenlőségét technikai feltételekkel sértenénk meg. A politikai közösség teljessége kellően sokszínű és nagy létszámú ahhoz, hogy mindezen feltételek megteremtése időben elhúzódjon és túl nagy költségeket okozzon.

Ezek a sajátosságok a demokratikus eljárások során jelen vannak akkor is, amennyiben még nem vezettük be az előző pontban leírt e-szavazási módokat. A digitális társadalmi szakadék erősíti a politikai megosztottságot, a társadalmi különbségek politikai megjelenését. Végső soron a közhatalom demokratikus legitimációját általában veszélyezteti, lévén a hozzáértők és hozzáférők válnak a döntések meghozóivá, és a leszakadók iránti szolidaritásuk korántsem egyértelműen adott, amennyiben érdek-alapú, akár racionális, akár nem racionális döntéseket hoznak.

Hosszú az út a széleskörű digitális műveltség emeléséhez. A hozzá nem férők nem elsősorban a konkrét döntéshozatalból szorulnak ki, hanem sokkal inkább a demokratikus vitákból, azoknak tárgyaivá és nem alanyaivá válnak. Kezdő szintű felhasználóként pedig áldozatokká válnak a manipulatív internetes technikákkal szemben. A digitális társadalmi választóvonalak tehát annak a kiber-közvéleménynek a kialakulását gátolják, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a demokratikus folyamatok a világhálón folytatott diskurzusokra épüljenek, azok által erősödjön a politikai rendszer legitimációja, ellenőrzése stb.

3. Az internetes demokratikus diskurzusok defektusai. A demokráciát elsősorban azzal szolgálja az internet, hogy diskurzus-felületet biztosít, és információkhoz való hozzáférést tesz lehetővé tömegek számára. A diskurzus-felületek és a választói döntést befolyásoló információtömeg azonban több komoly hibában szenvednek.

Az internethasználat szociológiai tünetei között, a már érintett digitális társadalmi választóvonalak mellett, csak megemlítjük a társas kapcsolatok és civil inklúzió romlását. Ezzel is összefüggésben az interneten a társadalmi nyilvánosság „szerkezete” rendkívüli módon fragmentált, amely szintén a demokratikus eljárások megalapozottságát szolgáló „közvélemény” kialakulását és formálódását hátráltatja. A minőségi hírek és közügyek iránti érdeklődés éppúgy szétesőben van, mint az ezzel járó kontrollfunkció, amelyet a fókuszált nyilvánossághoz köthetünk.

Megtévesztő és hisztéria kampányok gyakran torzítják a közügyekről folytatott diskurzusokat, nem csupán a politikai beszédben, hanem talán inkább a magánkommunikáció és a nyilvános kommunikáció határterületén. Különösen hatékony eszköznek bizonyul a közösségi oldalak világa erre a célra, ahol a kevés szöveggel, sztereotip címkékkel ellátott, torz információ nagy sebességgel képes terjedni nagyszámú felhasználó hathatós közreműködése révén. A facebook és a webkettő világáról más helyen már értekeztünk, annak megannyi sajátossága problémákat termel a demokratikus folyamatok számára. Itt most arra kell felhívni a figyelmet, hogy nem egyszerűen fals vagy jogszerű információk jogi következményeiről van szó, hanem arról is, hogy szervezetek üzemszerűen végeznek propaganda-tevékenységet, professzionális marketing-filozófiával, eszközökkel. Ennek hatása minimálisan az, hogy a populizmus és demagógia meghatározó dimenziójává válik a demokratikus diskurzusoknak. Noha az alkotmányos elvárás, hogy a nyilvános politikai viták felületeit biztosítsa a jogi szabályozás, arról már lemondtunk, hogy a kampányidőszakot a képviselőjelöltek közötti racionális vita terepének tekintsük. A választók könnyen felejtenek, és jobban hisznek a rémhíreknek, mint a pozitív üzeneteknek. A választási kampányidőszakban a megfelelő módon időzített félrevezető kommunikáció olyan károkat okozhat, amelyek a választási eljárás jogorvoslati eszközeivel nem orvosolhatóak. (Ilyen kampánytechnikára és annak kudarcára inkább külföldről említenénk példát: McCain szenátor 2008-as akcióját egy aktivistája elleni állítólagos politikai indíttatású erőszak hírével.)

Ordas eszmék az interneten könnyen terjednek más információkhoz hasonlóan. A világháló szabadsága és egyes joghatósági kérdések miatt a szélsőséges eszmék, terrorista tartalmak stb. üldözésének korlátai jelentős kockázatokat hordoznak. A militáns, az önmagát védeni képes demokrácia elvét valló állásfoglalást tett több nemzetközi szervezet és állam is, ez pedig átvezet ahhoz a problémakörhöz, amely az internetes tartalmak kifogásolható szűrésével és manipulálásával kapcsolatos.

4. A „Big Brother demokrácia”. Az állam nagyon sok tekintetben helyzeti előnyben van a világhálón. Olyan állami információcsatornák, szolgáltatások, a kommunikációk tartalmának megfigyelésére alkalmas ICT eszközrendszer épült ki, amely behálózza a politikai közösség tagjait, legyenek azok egyének vagy szervezetek. Bizonyos önvédelmi funkciókra hivatkozás tovább erősíti az ilyen állami szerepvállalás igényét. Az állami kontroll korlátait lassan és nehézkesen érvényesíthetjük, tényként kell tehát kezelnünk, hogy az állam (vagy titkosszolgálatok) a személyes adatok felett rendelkeznek, a nyilvános kommunikációt pedig erőforrásaik révén manipulálhatják. (Az állami szervek is használják például a webkettő nyújtotta lehetőségeket stb.)

A nem demokratikus államok természetesen agresszívabban és drasztikusabb eszközökkel élnek az interneten szerveződő demokratikus ellenzékkel vagy a szabadság bármilyen, számukra veszélyes köreivel szemben, de a demokratikus rendszerekben is azonosíthatóak azok az állami hatóságok, amelyek az „internet ellenségeinek” titulálhatóak, így a Government Communications Headquarters (GCHQ) az Egyesült Királyságban, vagy a National Security Agency (NSA) az Egyesült Államokban. A fentebb kifejtettek értelmében az internet ellenségei a demokráciára általában is veszélyt jelentenek, nemcsak a magánszféránkra.

Az állam által megismert adatok körét különféle érdekek alapján lehet meghúzni. Gondoljunk csak az adózási szabályokra, és az azzal kapcsolatban érzékeny területnek számító pénzügyi tranzakcióinkra. Például a terrorizmus elleni küzdelem érve alatt a terroristák kézre kerítését egyes banki átutalások stb. nyomon követésével ugyan elfogadhatjuk, ám az állami megfigyelés – a végrehajtó hatalom számára – olyan személyes adathalmazt képes létrehozni, amely az egyénekről profilalkotást tesz lehetővé. Ezen profilok segítségével pedig az ő demokratikus részvételük is manipulálhatóvá válik.

___

Talán túl pesszimistának tűnik a fenti problémák számbavételével összeállított kép a 21. századi, internet által befolyásolt demokráciáról. A választók közreműködését a politikai közösségben valójában mindig is érték kihívások – fenyegetettség, manipuláció, megtévesztés. A digitális korban ezeknek az eszközei csak finomodtak és hatékonyabbá váltak. A helyes reakció az lehet, hogy az ICT feletti hatalommegosztás, az emberi jogok (köztük különösen a véleményszabadság, az információszabadság, a magánszférához való jog) védelme, és a demokratikus közvélemény köz- és magánhatalmat ellenőrző funkciója erősödik. Az internet által kiváltott kockázatok és mellékhatások kezelésére ugyanis sok esetben maga a világháló nyújthat megoldást – mindamellett, hogy a politikai közösség tagjainak szellemi és erkölcsi érettsége mindig is szükséges előfeltétele lesz a minőségi demokráciának.