Állítólag volt olyan, aki a vereséggel végződő döntő után bosszúságában összetörte a rádióját, amely akkoriban nem volt olcsó mulatság (1954-ben kb. ezer forintba került egy rádiókészülék, miközben 1 kg kenyér kb. 3 forint volt).

A világbajnokság idején Magyarországon több mint egymillió előfizetője volt a rádiónak, emellett ekkor még létezett az úgynevezett vezetékes rádió, amelynek mintegy 200 ezer előfizetője volt (Simándi 2016: 127–128.).

Utóbbinál csak azt az adást lehetett hallgatni, amelyet vezetéken keresztül a hangszórókba eljuttattak. Ha figyelembe vesszük, hogy kultúrházakban, szabad téren több százan is hallgatták közösen a rádióközvetítést, akkor elmondhatjuk, hogy sokan követték a mérkőzést rádión keresztül. Akinek erre nem volt lehetősége – hiszen villany sem volt ekkor még sok magyarországi településen –, az eredményt a rádióhallgatóktól vagy a másnapi újságokból tudhatta meg.

Másnap, július 5-én a Népsport címoldala jórészt a mérkőzéssel foglalkozott. A cikk címében kiemelten a szomorú végeredmény szerepelt: Nyugat-Németország–Magyarország 3:2 (2:2).

Az alcímek pedig a vereség okait kívánták összefoglalni:

• a gólhelyzeteket jobban kihasználó nyugatnémet csapat legyőzte a fáradtan, formán alul játszó magyar válogatottat;
• a magyar csatársor összeállítása helytelennek bizonyult;
• sok gólhelyzetet hagytak ki csatáraink;
• a nyugatnémetek ezen a VB-n most játszottak a legjobban, a magyarok pedig a leggyengébben.

A mérkőzésről a beszámoló a 2. oldalon folytatódott, azt teljesen kitöltötte, sőt még a 3. oldalra is átnyúlt a tudósítás.

A Népsport természetesen szinte percről-percre ismertette a meccs legfontosabb mozzanatait. Ez követően elemezte a vereség okait – amelyekre már az ismertetett alcímek is utaltak.

Azt mondhatjuk, hogy a sportlap igen korrekten értékelt; a cikket nem a búskomorság, a játékosok hibáztatása a domináns, hanem a saját hibáink, a körülmények és az ellenfél erényeinek a kiegyensúlyozott bemutatása jellemezte.

A magyar védelem munkáját jónak minősítették, a támadó sor ezúttal azonban gyengébben teljesített. Helyzeteink voltak, de ezeket nem sikerült értékesíteni.

A szerző rögtön megjegyezte azonban, hogy más mérkőzéseken sem váltottuk minden helyzetünket gólra. Hibának nevezte, hogy a korábban a bal szélen játszó Czibort éppen ezen a meccsen próbálta ki a jobb oldalon Sebes Gusztáv szövetségi kapitány.

A magyar csapatnak Brazíliát és Uruguayt kellett kivernie, míg a németek könnyebb ágon jutottak el a döntőbe. A dél-amerikaiak elleni mérkőzések „testileg és lelkileg” is sokat kivettek a fiúkból. A gyors 2:0-s vezetés megszerzése pedig tudat alatt kissé elbizakodottá tehette a magyar játékosokat.

Ling angol játékvezető terhére három „sorsdöntő” hibát rótt fel a cikk:

• Nem adta meg Puskás szabályos gólját;
• nem ítélt 11-es, amikor Kocsist dancsolták a büntetőterületen belül, és
• néma maradt a sípja, amikor közvetlenül a németek harmadik gólja előtt Bozsikkal szemben szabálytalanságot követtek el.

A cikk szerint kár volna mindemellett a szerencse hiányára írni a vereséget. Elismerte, hogy a németek ezen a mérkőzésen „[n]emcsak lelkesen és igen jó erőben játszottak, hanem okos, kulturált labdarúgást is játszottak és kétségtelen, ha csak egy hajszállal, azzal az egy góllal is, de jobbak voltak a magyar csapatnál.” Hangsúlyozza azonban, hogy „[h]elytelen volna megvonni ezekután a csapattól azt a szeretetet, amelyet kivívott magának a négyesztendős diadalút során.”

Idézi a lap Willy Meisl ismert osztrák sportújságírót, aki szerint: „Ezen a tornán a legjobb csapatnak kétségtelenül a magyar együttes mutatkozott, a világbajnokságot viszont a nyugatnémet csapat nyerte meg.”

Rodolphe Seeldrayers, a FIFA elnöke azt mondta, a „magyar csapatnak balszerencséje volt. Hiába, néha így van ez a labdarúgásban.”

Jules Rimet, a FIFA korábbi elnöke, akiről a világbajnokság vándorserlegét elnevezték, azt emelte ki, hogy „[a] magyar labdarúgók igazi sportemberként viselték el a vereséget.”

A Népsport július 6-i száma is több oldalon keresztül foglalkozott az elveszetett vb-döntővel. Sorra vette a lehetséges okokat, hazai és külföldi sportvezetők véleményét osztotta meg, de lényegében új szempontok nem merültek fel.

A Képes Sport júliusi 6-i száma terjedelmének mintegy fele foglalkozott a focival, a fináléba vezető út bemutatásával, majd az elvesztett döntővel. A sportlapban címéhez híven a képek domináltak, amelyek révén a lap olvasói betekintést nyerhettek a válogatott Solothurn városában töltött mindennapjaiba, a döntőbe vezető mérkőzések legfontosabb pillanatai is megelevenedtek, majd a döntő meghatározó momentumait is képi megjelenésben kapták meg az újságot kézbe vevő szurkolók.

A Képes Sport is osztotta azt a véleményt, hogy nehéz a vereséget elfogadni, a játékosokra azonban büszkék lehetünk, akik a jövőben is sok örömet fognak még szerezni a szurkolók tömegeinek.

A Magyar Nemzet is számba vette a vereség okait, és elvileg óva intett a bűnbakkereséstől, de azért Sebes Gusztávnak expressis verbis felrótta az összeállításban elkövetett hibákat (Puskást sérülten játszatta, és a két szélsőt megcserélte). (Magyar Nemzet, 1954. július 5., 6. oldal)

Érdekes, hogy a Népszava július 6-i számában az 5. oldalon is voltak már sporthírek, de a döntő csak a 6. oldalra került (feltehetőleg talán csak tördelési szempontokból).

Az „Akik kivívták a világ sportembereinek megbecsülését” címmel az ezüstöt szerző csapat játékosainak arcképét hozta a lap. Utána Szepesi György rádióriporter telefonjelentése következett, amelyben a szövetségi kapitány által elkövetett taktikai hibák körülményeit elemezte, majd pedig a Sebes Gusztávval folytatott beszélgetését foglalta össze. Sebes igyekezett megindokolni a csatársorban tett változtatásokat, hogy azokkal mi volt a célja.

A lap a mérkőzésnek csak a legfontosabb eseményeit hozta le, majd a nemzetközi sajtóban megjelent vélemények közül szemlézett. Egy nappal később ugyancsak a külföldi sajtóvélemények ismertetése kapcsán tért vissza a vb-döntőre a szám 4. oldalán.

A vereség hatásai messze túlnyúltak a sporton. Az országban több helyen tüntetésekre került sor, ahol rendszerellenes megnyilvánulások is előfordultak. Megindult a bűnbakkeresés. Az állampárti vezetés az újságírókban vélte megtalálni azt. A pártvezetés kimondta, hogy „[a] Szabad Nép, a Népsport, de általában az egész sajtó és a rádió túlságosan felcsigázta a közvélemény érdeklődését a világbajnokság iránt”. Ebben Szepesi Györgyöt és Feleki Lászlót, a Népsport főszerkesztőjét név szerint is felelőssé tették. Azt is kimondták, hogy „Feleki László elvtárs rosszul vezeti sportlapunkat, nagymértékben felelős a vb utáni és az FVB alatti tüntetésekért.” (Takács 2014: 206.) Ez nem volt igaz, az újságokban ugyanis többször intettek arra, hogy az elbizakodottság megbosszulhatja magát. (A főszerkesztő az állását is elvesztette, más laphoz helyezték.)

Az állampárt, amely a sportot is előszeretettel használta fel propagandacélokra, megállt az újságírás bírálatánál, nem volt képes arra, hogy önkritikusan felülvizsgálja sportpolitikáját, a magyar sportban alkalmazott módszerek esetleges elavultságát és a sajtóirányítás gyakorlatát sem.