70 éve, 1954-ben (is) legyőztük a brazilokat – a mérkőzés visszhangja a korabeli sajtóban
Az 5. labdarúgó-világbajnokságot 1954. június 16-tól július 4-ig Svájcban rendezték meg. A tornán tizenhat csapat vehetett részt. A csapatokat négyes csoportokba osztották, az egyes csoportok első két helyezettje jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A lebonyolítás érdekessége volt, hogy minden csoportban volt két kiemelt és két nem kiemelt csapat. A kiemelt csapatok csak a nem kiemeltek ellen játszottak. A magyarok csoportjában a Német Szövetségi Köztársaság (a világbajnokság későbbi győztese), Törökország és Dél-Korea szerepelt még. Magyarország a nem kiemelt NSZK és Dél-Korea ellen lépett pályára. Dél-Koreát 9:0-ra, az NSZK-t 8:3-ra vertük meg.
A negyeddöntőben találkoztunk Brazíliával; június 27-én a berni Wankdorfstadionban, 60 ezer néző előtt. A sérülés miatt a csapatból kimaradó Puskás Ferenc nélkül is mindkét félidőt 2:1-re megnyertük az előző világbajnokság ezüstérmese ellen, így 4:2-es végeredménnyel jutottunk az elődöntőbe. Hidegkuti Nándor, majd Kocsis Sándor találatával már a 9. percben 2:0-ra vezettünk, a 18. percben Djalma Santos 11-esből talált be. A második félidőben Lantos Mihály ugyancsak 11-esből növelte a magyar csapat előnyét, majd Julinho révén 3:2-re módosult az eredmény, de Kocsis a 88. percben szerzett második fejesgóljára a braziloknak már nem volt válaszuk.
Másnapi, június 28-ai számában a Szabad Nép (a Magyar Dolgozók Pártjának központi lapja) a negyedik, utolsó oldalán számolt be viszonylag nagy terjedelemben a mérkőzésről. Valószínűleg a lapnál szokásos szerkesztési elvek miatt nem kerülhetett a tudósítás rögtön a címlapra, ahol ebben a számban arról volt szó, hogy a Párt vezetésének egy évvel korábbi, „történelmi jelentőségű” határozata „új szakaszt nyitott meg népi demokráciánk fejlődésében”. Az MDP III. kongresszusa „összegezte az 1953 júniusa óta eltelt fejlődés mérlegét, az azóta elért nagy eredményeket és a végrehajtásban mutatkozó hiányosságokat”. Ezenkívül ezen az oldalon kapott helyet a várható kukoricatermésről szóló cikk, valamint „Új kikötőnk”-ről szóló tudósítás is.
A sportoldalon aztán részletes leírás volt olvasható a mérkőzés minden egyes említésre érdemes momentumáról. A mérkőzésen a brazilok meglehetősen durván játszottak. D. Santos 11-es gólja után például így jellemzi a lap a játék általános képét „Egyre több a szabálytalanság. A brazilok erőszakosan igyekeznek eredményt elérni, igen sokszor használják a könyöküket.” Majd a magyar 11-es gól után: „Nagyon jókor jött ez a gól, a mieinket erősen megnyugtatja. Annál inkább feldühödnek a brazilok. Most már szinte mindent durvasággal akarnak megoldani.”
A „Példátlan gaztett” – ahogy a Szabad Nép fogalmazott – a mérkőzés lefújása után következett.
„Siettünk le az öltözőbe, hogy néhány szót váltsunk a magyar csapat tagjaival és vezetőivel, de mielőtt a magyarok az öltözőbe érhetnének, a nemzetközi sportérintkezések történetében példátlan jelenetek játszódnak le a folyosón. A brazil játékosok és vezetők magukból kikelve, banditamódon rontanak rá a boldogan levonuló magyar labdarúgókra. Valaki labdarúgócipővel fejbe vágja Tóth Mihályt. A többiek a megtámadott magyar játékos segítségére sietnek, a brazilok azonban kristályvizes üvegekkel kezdenek dobálózni. Komoly sérülés szerencsére nem történik, de több magyar játékosról és vezetőről folyik a vér. Közben hangszórón mozgósítják a pályán tartózkodó rendőröket, azok lesietnek az öltözőkhöz és eltávolítják a sportbecsületről teljesen megfeledkező brazil labdarúgókat.”
[Ragyogó győzelem a világbajnokjelölt brazilok felett. Szabad Nép, 1954. június 28., 4.]
A kommunista napilap beszámolója – talán meglepő módon – az események ismertetésére szorítkozik, a Pártot dicsőítő kitételek hiányoznak.
A Népszava hétfőnként nem jelent meg, így csak egy nappal később (június 29-én) a hatodik oldalon foglalkozott az eseménnyel. Nyilván ebből következően is csak röviden foglalta össze a „90 perc számait és tényeit”, amelyek már valószínűleg az összes futballszerető magyar előtt ismertek voltak, még azok előtt is, akik rádión nem tudták követni a mérkőzést (televízióadás ekkor még nem volt Magyarországon).
Terjedelmesebben szólt a lap a brazilok mérkőzés utáni, több mint sportszerűtlen viselkedéséről. Egy nappal később persze már annak negatív nemzetközi visszhangjáról is be tudott számolni. Moreira Zézé, a brazil válogatott szövetségi kapitánya, aki maga is kivette a részét a verekedésből, másnap azért elismerte, hogy „a jobbik csapat győzött”. Végtelenül sajnálta a történteket. Hogy csak a vereséget-e vagy az azutáni viselkedésüket is, az nem derül ki a Népszava cikkéből.
A Népsport június 28-ai számában az első két oldalt csaknem teljesen a világra szóló győzelemnek szentelte. A sportnapilap részletesen foglalkozott a mérkőzés előkészületeivel, a magyar és a brazil csapat közvetlen készülésével, a magyar válogatott némileg szokatlan összeállításával, a játékosok külön feladataival, a brazil csapat ellen alkalmazandó taktikával és az egységes csapatmunka szükségességével. A brazil játékosok önbizalmát kívánta edzőjük fokozni, amikor kijelentette: „Mi csak sajnáljuk, hogy Puskás nem játszik, vele együtt szerettük volna megverni a magyarokat.”
Ezt követően a Népsport szinte minden lényeges momentumra kiterjedően ismertette a meccs lefolyását. Beszámolt a brazilok viselkedéséről is, amikor megtámadták az öltözőbe vonuló győztes magyar csapatot, majd pedig a magyarok segítségére siető svájci rendőröket is. A Népsport értékelte a két csapat játékát is, egyenként a sorba véve a játékosokat. A magyar csapatból szinte mindenkit dicsért, kiemelve a hősi elszántságot, a védelem, a két fedezet és Kocsis játékát.
Idézte többek között a volt olasz szövetségi kapitányt, Vittorio Pozzót is: „A brazilok már többször bizonyították, hogy győzni tudnak, de veszíteni nem, pedig most igazán nem lehetett vitás, hogy a magyar válogatott teljes mértékben rászolgált a győzelemre.”
Harold Palmer angol újságíró szerint is a magyar csapat teljes mértékben megérdemelten győzött, majd utalt az elmúlt időszak magyar–angol válogatottmérkőzéseire [1953. 11. 25.: Anglia–Magyarország 3:6; 1954. 05. 23.: Magyarország–Anglia 7:1], amikor „kemény játékban dőlt el a mérkőzések sorsa, de a sportszerű légkört semmi sem zavarta meg.”
(A Népsport a keddi, június 29-i száma is nagy terjedelemben foglalkozott a mérkőzéssel.)
A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) végül egyszerűen szemet hunyt a történtek felett, és a botrány egyik résztvevőjét sem büntette meg. A nemzetközi szövetség – helyesnek mondható – álláspontja szerint, ha megbünteti a játékosokat, akkor az csak a magyar válogatottat sújtja, hiszen Brazília kiesett…
A diktatúrákban különösen fontos volt, hogy az élsport kiemelkedő eredményeket érjen el, hiszen ezt felhasználták a rendszer legitimációjához. A sportsikerekkel is azt igyekeztek demonstrálni, hogy a rendszer az emberek érdekében cselekszik, hiszen a sport támogatásával is milyen sok örömet okoz nekik.
Jelentős sikerek alkalmával találkozunk olyan közleményekkel, amelyekben sportolóink „spontán megnyilatkozó” hálájukat voltak kénytelenek kifejezni a sajtóban is a Párt és annak vezetői iránt. Ilyen volt például az, amikor a helsinki olimpia első magyar bajnokai táviratban jelentették győzelmüket Rákosi Mátyásnak.
„Hálásan köszönjük a pártnak, Rákosi elvtársnak, egész dolgozó népünknek azt a támogatást, amellyel lehetővé tették számunkra a megfelelő előkészületeket.” [Táviratban jelentették győzelmüket Rákosi Mátyásnak az első magyar olimpiai bajnokok. Népsport, 1952. július 25., 1. oldal]
Szerencsére a sporteseményekről szóló közvetlen beszámolókban általában nem kapott helyet a Párt dicsőítése, a sporteredményekben való szerepének a hangsúlyozása. Inkább csak akkor kerültek be ilyen tartalmak, ha a párt- és állami vezetők jelen voltak valamilyen sportrendezvényen.