Foto: Wikimedia Commons

Legutóbb például a zágrábi Večernji List napilap minapi számában olvashattunk hosszú cikket arról, vajon miért is nem tesz többet Horvátország, nagy szülöttjének méltó emlékezetéért. Nikola Tesla egyébként a szocialista Jugoszláviában „otthon volt”, gyárak, közterületek, díjak, iskolák és egyéb közintézmények viselték a nevét és kevéssé volt éles a pontos hovatartozás kérdése. Mostanára azonban két fronton is folyik a médiaharc: a szerbek természetesen a magukénak tekintik, hiszen szerb, ortodox papi családban született, azonban a horvátok hivatkozási alapja sem csekély, hiszen a horvátországi kis faluban, Smiljan-ban látta meg a napvilágot és iskoláit ott kezdte, gyermekkorát ott töltötte; a nemzetiségi vitánál is erősebb motivációnak tűnik viszont a „Tesla-brand” gazdasági kiaknázása. (Maga Tesla, még életében úgy nyilatkozott, hogy büszke mind szerb nemzetiségére, mind horvát szülőföldjére.)

A Večernji List cikke is azzal indít, hogy bezzeg a szerbek a nagyobb figyelem és turisztikai kiaknázás miatt szobrokat avatnak még Kanadában is, Belgrádban pedig mind előkelőbb helyszíneket találnak a látogatható emlékhelyeknek. Pedig – igyekszik gyorsan tisztázni a cikk – Tesla mindössze egyszer járt Belgrádban és összesen 37 órát töltött Szerbiában. A horvátok, meg mintha szégyellnék Teslát, alig van némi kezdeményezés a helyzet megváltoztatására, és ha mégis napirendre kerül ilyesmi, rendre hamvába hull a próbálkozás. Horvátországban szinte visszhang nélkül maradt a nagy feltaláló két évvel ezelőtti 160. születési évfordulója is, szülőházát pedig csalán és gaz veri fel, pedig érdeklődés lenne, mert még így is ezrek látogatják.

Persze, minden bizonnyal értelmetlen dolog „nemzeti alapon” szeretni vagy nem szeretni Nikola Teslát, ahogyan annak sincs sok értelme, hogy két éve, a jeles évforduló kapcsán Belgrádban heves tüntetések voltak, amiért a szerb egyház a Szent Száva székesegyház előtt avatott szobrot a feltalálónak és szárnyra kapott a hír, miszerint urnáját is oda kívánják áthelyezni a jelenlegi múzeumból. A tüntetők az egyháztól kívánták volna megmenteni Teslát, mondván, hogy az valójában meggyalázza a nagy tudós emlékét. Az, hogy az ifjú zseni, lelkész szüleitől kapta a gondos nevelést és a gazdag szellemi környezetet, ami lehetővé tette későbbi kibontakozását (egyik bátyja papi pályán jutott igen magasra, másik pedig az osztrák-magyar katonatisztként vonult nyugdíjba), nem enyhítette a tüntetők haragját. Viszont a szerb-horvát médiaháború mindkét térfelén igyekeznek kifelejteni a „magyar szálakat”, azt, hogy Nikola Tesla Budapesten is tevékenykedett és Puskás Tivadar munkatársaként innen ment utána Párizsba. (Ebben az időben fontos segítséget kapott a már említett katonatiszt, Pavel bátyjától, aki egy pomázi földbirtokos családba nősült be és így módja volt egyengetni a tehetséges fivér útját.) Ahogyan az már a média-eszközökkel vívott csatákban lenni szokott, minden fél mindig csak a számára fontos elemeket emeli ki, ami nem illik a koncepcióba, az egyszerűen nem is létezik. A fogyasztók pedig azon rágódnak, amit kapnak – ha egyáltalán rágódnak, hiszen a Tesla valójában egy elektromos autó és Elon Musk, meg a Big Fucking Rocket…