Hogy jön a nőgyűlölet az újságírói etikához?
Már a mainstream média is felfigyelt a videojáték-ipar területén néhány hónappal ezelőtt létrejött mozgalomra. A magát Gamergate-nek nevező megmozdulás saját bevallása szerint a videojátékokkal kapcsolatos újságírást szeretné megtisztítani a korrupciótól és etikus alapokra helyezni azt. Azonban sötét oldala is van a jelenségnek: a mozgalom körein belül burjánzik a nőgyűlölet és a tömeges online zaklatás.
A mozgalom tagjai a videojátékokkal kapcsolatos újságírásba vetett bizalom megingására hivatkoznak, melyhez több dolog is hozzájárult. Egyrészt egy vád, amely Zoe Quinn független játékfejlesztőt hírbe hozta egy újságíróval, aki később állítólag pozitív kritikát jelentetett meg a Quinn által fejlesztett, jótékonysági célú, Depression Quest című játékról. (A vád később alaptalannak bizonyult: az újságíró valójában nem írt a játékról.) Már itt felmerült az a kérdés: vajon Zoe Quinn-t nő léte miatt érte-e a kritika, s az azt követő tömeges zaklatás – melynek hatására a játékfejlesztő kénytelen volt elhagyni az otthonát a fenyegetésektől való félelmében.
Olaj volt a tűzre több, videojátékokkal foglalkozó oldalon megjelent cikk is, mely a játékosok „haláláról” számolt be – természetesen átvitt értelemben. Ezeknek a cikkeknek a lényege abban állt, hogy vége a fehér férfiak dominanciájának a videojátékok világában, s a klasszikus ’gamer’ mint kategória, már nem létezik. A cikkek egy része erős sztereotípiákat alkalmazott a társas érintkezésben ügyetlen, „kocka” srácokról, akiket csak a technológia meg a játékok érdekelnek. Nem csoda hát, ha a magukat gamer-ként definiáló egyének mindezt rossz néven vették – a cikkek nyelvezete alapján könnyű elsiklani afölött, hogy azok valójában a játékos kultúra kiszélesedése, színesedése és egyre változatosabb közönsége mellett szólaltak föl.
Mindez oda vezetett, hogy a játékosok egy része úgy kezdte érezni, hogy a videojáték-média már nem az ő érdekeit képviseli, s megszületett a mozgalom, amely rendbe kívánja tenni a dolgokat. A módszerek azonban erős visszatetszést keltenek: már a kezdetektől fogva rengeteg nőgyűlölet és ehhez párosuló zaklatás kapcsolódott a Twitteren #gamergate hashtag-gel posztolók megnyilvánulásaihoz. Több női játékfejlesztő vagy a videojátékokkal kapcsolatban felszólaló nő kapott olyan mértékű fenyegetésözönt, mely otthonuk elhagyására vagy akár karrierjük feladására késztette őket. Az FBI is beszállt a nyomozásba, miután Anita Sarkeesian, feminista popkultúra-elemző jelentette az őt fenyegető üzenetek tömkelegét – melyek közül némelyik a nő otthoni címét és a házáról készült képeket is tartalmazta. Sarkeesian később a Utahi Egyetemen tartandó beszédét is kénytelen volt visszamondani, miután tömeglövöldözéssel való fenyegetést kapott, ha megtartja előadását.
Ugyan a mozgalom tagjai fennen hangoztatják, hogy az újságírói etika helyreállítása a céljuk, az nem derül ki egyértelműen, mit is értenek ez alatt. Ahogy azt Tauiq Moosa, blogger és a fokvárosi Stellenbosch Egyetem etikával foglalkozó oktatója megállapította, a Gamergate elsősorban nem újságírókat céloz meg – taktikájuk a tömeges zaklatás, a nekik nem tetsző véleményeket közlő oldalak bojkottja, s azzal, hogy karriereket törnek ketté, félelmet keltenek és gyűlöletet szítanak, több kárt okoznak, mint jót. Az újságírói etika kérdéseit szükséges vizsgálni, ám a Gamergate nem a nagyvállalatokat, azok marketingfogásait és a valós korrupciót támadja, hanem független játékfejlesztőket és az iparág női tagjait.
Az online zaklatás jelensége széles körben elterjedt, s bár egy kutatás azt találta, hogy férfiak nagyobb mértékű zaklatásnak vannak kitéve az interneten, s fizikai erőszakkal kapcsolatos fenyegetéseket is gyakrabban kapnak, a nők jelenősen nagyobb arányban vannak üldözésnek (stalking) és szexuális jellegű zaklatásnak kitéve. Az ilyen és hasonló jellegű kutatások azonban jellemzően nem definiálják a zaklatás kifejezést, s így abba nehezen összehasonlítható megnyilvánulások egész skálája is bekerülhet. Mindenesetre az megállapítható, hogy a nők és férfiak online zaklatása között hangnembéli különbségek fedezhetőek fel.
A közösségi oldalak eszközei egyelőre kevéssé bizonyulnak hatékonynak a zaklatás megfékezésére: a Twitter például lehetővé teszi a trollok jelentését, ám első körben csak az áldozat vagy annak jogi képviselője által küldött bejelentéseket vizsgálja, ami arra készteti az áldozatot, hogy újra konfrontálódjon a káros tartalommal – az elkövető pedig minden probléma nélkül törölheti a zaklató tweetet vagy nyithat új fiókot, és kezdheti újra tevékenységét.