A munkafegyelem megbontói elleni harc – egy sajtóhiba lehetséges olvasata
A Népszava 1950. július 2-i számában Fonó György egy cikket írt „Szocialista munkafegyelem címmel”. [(F–ó) [Fonó György]: A szocialista munkafegyelemért. Népszava, 1950. július 2. 3.]
(F–ó) [Fonó György]: A szocialista munkafegyelemért. Népszava, 1950. július 2. 3. Forrás: adt.arcanum.com (Arcanum Újságok)
Az írás kinyomtatott változatába azonban egy „apró” sajtóhiba került: a cikk végén, az egyik mondatból („a munkafegyelem megbontói elleni harc”) szedés során kimaradt egy szó (a „megbontói”), amely így teljesen más értelmet nyert. Természetesen vizsgálat indult az ügyben. [HU-MNL-OL-M-KS 276-89.-208. Jegyzőkönyv a Népszava 1950. július 2-i vezércikkében megjelent sajtóhiba tárgyában összeült bizottság üléséről]
A sajtóhiba, ha nem is gyakori, de része a sajtónak. Vannak olyan időszakok, korszakok, amikor egy-egy értelemzavaró hiba csak kellemetlenséget, bosszúságot okoz a szerzőnek és a lapnak, Ezt azonban, ha egyáltalán észreveszi valaki, akkor a következő számok valamelyikében, mély sajnálkozás mellett, korrigálják. Azonban vannak olyan időszakok, amikor a sajtóhiba nem csak hiba, hanem bűn is. Kende Péter így vallott erről egy 2019-ben megjelent interjúkötetben:
A címeket nagyon gondosan ellenőrizni kellett, mert a legnagyobb botrányok mindig a címekben szereplő hibákból voltak. Egy címbeli hiba nagyon szemet szúr, egy közönséges sajtóhiba már kevésbé. Mindamellett a Szabad Népet irtózatosan sok korrektor olvasta, mert a Szabad Népben a legkisebb hiba is nagyon nagy politikai következményekkel járhatott. Tehát még az egész közönséges sajtóhibákra is vigyázni kellett, mert néha abból is olyan felelősségre vonások következtek, amelyeket ma el sem lehet képzelni.
Kõrösi Zsuzsanna (szerk.): Egy magyar republikánus életútja. Kozák Gyula és Kõrösi Zsuzsanna interjúi Kende Péterrel. Budapest, Osiris, 2019. 123.
Ahogy Kende is megfogalmazta, egy diktatórikus környezetben minden hiba jelentéssel bír. Nincs „csak” hiba, hanem rögtön politikai állásfoglalássá válik.
Jelen írásomban a sajtóhibát kivizsgáló bizottság munkájából csak egy aprónak tűnő, ám a korszakkal kapcsolatos apró részletet emelnék ki. Ez pedig a nyomdai dolgozók vélt vagy valós politikai attitűdje és a két világháború közötti politikai szerepvállalásuk.
A nyomdászok között már a két világháború között is felülreprezentálva voltak a szervezett (azaz a szakszervezetben részt vevő) munkások, akik nagyrésze a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) tagja is volt. Ez pedig az 1950-es évek mindenhol, mindenben és mindenkiben ellenséget látó politikai paranoiájában alapvetően gyanússá tettek őket. Ezt pedig a most bemutatandó rövid kis írás is alátámasztja.
Budapest, VII. kerület, Rákóczi út, szemben az Osvát utca sarkán az Athenaeum Nyomda (1962). Forrás: Fortepan / Középületépítő Vállalat - Kreszán Albert - Koczka András - Kemecsei József
A történet szerepelői tehát nyomdászok, akik közül kettőt névvel is megemlítenek: Tauch Károly gépszedőt és Jankovics Péter korrektort. Tauch Károly – Soproni Béla, az Athenaeum Nyomda vezetője szerint – „régi mozgalmi ember”, 1919-es vöröskatona, 12 év fegyházbüntetés kapott, ahonnan „állítólag” megszökött és 1923-ig vidéken bujdosott, majd ezek után különféle nyomdákban dolgozott 1941-ben internálták, majd 8 hónapig rendőri felügyelet alatt állt. Azonban ennek egyes részletei annak a megkonstruált múltnak a hozadéka, amelyek szükségesek voltak az igazoló bizottságok pecsétjéhez, hogy az illető a Horthy-korszak alatt is végig hű maradt az eszméhez. Azonban, ha egy kicsit utánanézünk, a történet bizonyos pontokon eltér ettől. Tauchner ugyanis 1922-ben tagnak jelentkezett a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűdöntők Segélyző-Egyesületébe [Egyleti tudósítások. Typogharphia, 1922/42. (1922. október 20.) 6.], amely kétségessé teszi azt, hogy 1923-ig vidéken bujkált a hatóság elől. 1939 nyarán pedig az Athenaeum Nyomda jutalomban részesítette [Megjutalmazott nyomdai tisztviselők és munkások. Pesti Napló, 1939. június 28. 13.], majd 1949-ben jubileumi jutalmat kapott szintén az Athenaeumban. [Tíz dolgozójának jubileumát ünnepli az Athenaeum. Typogharphia, 1949/33. (1949. október 15.) 3., Népszava, 1949. október 23. 4.]
Ez pedig azt a megállapítással áll szemben, hogy különféle nyomdákban dolgozott, ugyanis 1949-ben a 25 és a 40 éve ott dolgozó munkásokat tüntették ki. Soproni azon állítása, hogy Tauch mindig is a jól kereső nyomdászok közé tartozott (kevés hibával is dolgozott) is szemben áll a rengeteg munkahellyel. Amikor a Polgári Demokrata Párt (PDP) lapja, a Világ 1949-ben megszűnt, a Népszavához került. Ez szintén gyanússá tehette őt a hatalom szemében, hiszen a PDP eredményeit az 1947-es „kékcédulás választások” után megsemmisítették. Tauch Károly 78 éves korában, 1970-ben hunyt el. [Halottaink. Typogharphia, 1970/2. (1970. február 1.) 6.]
A BFL tematikus adatbázisaiban nincs nyoma büntetőpernek.
Jankovics Péterről jóval kevesebb forrás található, így leginkább Soproni Béla által elmondottakra támaszkodhatunk. Jankovics szintén 1919-es vöröskatona volt, ahol „állítólag” tüdőlövést kapott. A Világosság nyomdában dolgozott, valamint a VII. kerületi, majd később a sashalmi munkásmozgalomban vett részt. Lányát Németországba deportálták, ahol életét vesztette. A mostani hiba nem az első, amelyet elkövetett. Egy ízben a népgazdasági tanács helyett átengedte a „népgazsági tanács” kifejezést a Világosság című lapban. Ettől teljesen maga alá került, hiszen jó híre volt a nyomdában, és „most már teljesen bizonytalan, ha egy fontosabb cikket kap”. Ennek ellenére Jankovicsot leváltották, de most kényszerhelyzetben (szabadságolások miatt) újra be kellett őt állítani. Ugyanakkor a Népszava részéről tiltakoztak Jankovics megbízása ellen, de az Athenaeum felelősséget vállalt érte.
A két nyomdai alkalmazott ellen eljárást indítottak a vállalatnál, de a munkavégzés alól nem mentették fel őket. Ugyanakkor Diószegi Béla, az Athenaeum Nyomda párttitkára elmondta, hogy a fegyelmi bizottság döntése ellenére, legyen az felmentő vagy elmarasztaló, Jankovicsot, mivel nem ez az első hibája, pártfegyelmivel kizárják a Magyar Dolgozók Pártjából. Noha Diószegi szerint Jankovics részt vett a szemináriumokon és ideológiailag „nagyon fejlett”, de ennek ellenére úgy érezte, hogy ez a hiba „olyan súlyos figyelmetlenség, ahol a szándékosság fenforoghat [!sic]”. Ezért a vállalati fegyelmi bizottság döntése után megvizsgálják Jankovics baráti körét, azt, hogy milyen társaságba jár. Ez már csak azért is kellemetlen szakma szempontból, mert a nyomdában igen kevés korrektor dolgozik, és Jankovics volt a legjobb közülük.
Ezek után a nyomdászok kerültek szóba. A párttitkár elmondta, hogy valamennyien szervezett munkások, ugyanakkor kiemelte, hogy „persze nekünk [a helyi pártszervezetnek – SzNG] nagyon kell rájuk vigyáznunk, mert vannak jobboldali szociáldemokraták is” közöttük, de aztán bevallotta, hogy erről igazából nincs semmiféle bizonyítékuk. Ugyanakkor mindegyikük párttag, pozitívan állnak a rendszerhez, aktívan részt vesznek a röpgyűléseken, és a napi eseményeket egymás között mindig megbeszélik.
Fonó Györgynek, a cikk szerzője azonban más véleményen volt a nyomdászokról. Ezt érdemes kicsit hosszabban is idézni:
Sok nyomdászban van még maradvány a szociáldemokrata múltból. Beszélnek arról, hogy mennyit szenvedtek, de ebben benne van a hangsúly, hogy nem kapták meg ennek az ellenértékét. Beszélnek a »mi harcainkról«, a szociáldemokrata párt vezette harcokat mindig előtérbe helyezik. Ez a hangulat jön ki belőlük beszélgetés közben. Maguk között teljesen az a hangulat, hogy ők azelőtt kiváltságos helyzetben voltak. Az egyik nyomdász azt mondta, éppen ennél a hibánál, hogy még mindig nem tanulták meg a szerkesztőségi munkákat [a lap szerkesztőségében dolgozók – SzNG], pedig most annyian vannak itt [a szerkesztőségben – SzNG]. A mi munkatársaink [a szerkesztőségben – SzNG] napi 10–12 órát dolgoznak megfeszített erővel, nem szakemberek s a rutint idővel kell pótolniuk. A nyomdászok hangulatában van valami ellenséges. Az előbb elhangzott kijelentéssel mintegy arra akartak utalni, hogy valamikor milyen kevesen voltak a szerkesztőségekben, és mégis milyen jól ment a munka. Van olyan nyomdász, akit már régen ismerek, együtt dolgoztam vele az 1939-es választásoknál a pártban [valószínűleg itt a Szociáldemokrata Pártra céloz – SzNG], de még ebben is érezni lehet a hangulatot.
HU-MNL-OL-M-KS 276-89.-208. Jegyzőkönyv a Népszava 1950. július 2-i vezércikkében megjelent sajtóhiba tárgyában összeült bizottság üléséről
A Népszava szerkesztőségében végül az a döntés született, hogy ha nem sikerül megtalálni a felelőst, akkor az olvasóbrigád (akiknek a feladata, hogy átnézzék a lapot a nyomda adás előtt) kollektív büntetésként fizesse meg a büntetést. Ezt a brigád egyhangúlag elutasította, és kérték a brigád feloszlatását.
A történet vége nem ismert. Azonban, csattanóként, egy újabb személy került a középpontba: egy Berényi nevű korrektor, akinek a neve egyetlen egy esetben sem merült fel a vizsgálat során, annak ellenére, hogy olvasta az inkriminált cikket. Személyével kapcsolatban többször is tiltakozott a Népszava szerkesztősége, mivel „politikailag teljesen zavarosnak, okoskodónak és összeférhetetlennek ismerjük [ti. a szerkesztőség – SzNG].”
Ahogy Virág Árpád mondta Pelikán Józsefnek a „Tanú” című filmben: „A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak. Érti már, Pelikán elvtárs?”