Hír
Médiatörténet
2012. november 19. 20:46

Mit tudhatunk meg egy konferencia apropóján?

Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Médiatudományi és Médiatörténeti Kutatócsoportja és a Médiatanács Médiatudományi Intézete konferenciát rendezett Magyar sajtószabadság és -szabályozás 1920–1989 címmel.

Megtudhattuk, hogy az ellenforradalmi rendszer időszakának csak néhány évében működött cenzúra, de a mindenkori kormánynak voltak jogosítványai, amelyekkel ellenőrzés alatt tarthatta a nyomtatott sajtót. A sajtószabadság csak korlátozottan érvényesült, de a sajtó sokszínű volt, és kormányt bíráló írások is megjelenhettek. Az egyes deliktumok megítélésénél a hatóságok számára a jogszabályok meglehetősen tág értelmezési lehetőséget biztosítottak, emiatt a szerzők feje felett mindig ott függött a bűnbefogás Damoklész-kardja.

A hatalom jó ideig nem ismerte fel a rádióban rejlő lehetőségeket. Ennek köszönhetően működését nem kötötték béklyóba jogszabályokkal, és a sajtójogi szabályozás sem vonatkozott rá. Ez egy olyan korszak volt, amikor a miniszterelnök (Bethlen István) csak hosszú kapacitálás után volt hajlandó a mikrofon mögé állni. A rádiózás állami monopólium volt, de magáncégnek koncesszióba adták. A rádió igazi kultúra-közvetítőként működött, amikor Németh László irányította a rádió irodalmi osztályát, és irodalmunk legjobbjai azóta sem tapasztalt mértékben kaptak megszólalási lehetőséget. Kozma Miklós, a rádió vezetője és főrészvényese, magas színvonalú kiegyensúlyozott médiumot hozott lére. Elmozdítása után (1940) a rádió politikai szócsővé vált, majd 1944-ben teljesen a nyilas propaganda eszközzé degradálták.

A délvidéki lapok az első világháború során válságba jutottak, s többnek a megjelenése is szünetelt. Ilyen körülmények között került a Délvidék az újonnan létrehozott délszláv állam fennhatósága alá, amely nem engedte a magyar sajtó talpra állását. Kevéssé ismert tény, hogy egészen 1925-ig a délszláv állam különböző területein a régi sajtószabályozás maradt érvényben, vagyis a Délvidéken az 1914. évi magyar sajtótörvény érvényesült.

A szocialista alkotmány deklarálta a sajtószabadságot, de a valóságban korlátozott volt a nyilvánosság. A hatalmat birtoklók felfogásában a nyilvánosság korlátozása nem az elnyomás, hanem a társadalom védelmét szolgálja. A sajtószabadság az állampárt szerint a „társadalom érdekeivel ellentétes törekvések támogatására” nem adhat lehetőséget. A sajtószabadság szocialista magyarázata szerint a sajtónak minden társadalmi berendezkedésben osztálytartalma van. Az állampárti diktatúra idején jogi értelemben ugyan nem volt cenzúra, de a valóságban semmilyen újság vagy könyv nem juthatott a közönség kezébe, amelyet a párt – vagy akár csak annak valamelyik vezető funkcionáriusa – veszélyesnek, illetve a szocialista emberképpel összeegyeztethetetlennek gondolt. Volt olyan, hogy a már az újságos standokon levő folyóiratot a rendőrség szedte össze, és valamennyi begyűjtött példányt bezúzták. Számos írás csak a rendszerváltozás után jelenhetett meg. A magyar irodalom nagyjainak munkáiból szavakat, mondatokat, sőt oldalakat töröltek, ha azok pl. Istenre hivatkoztak, 1956-ra akár csak burkoltan is utaltak, negatív színben tűntették fel a Szovjetuniót stb. Ez a totális ellenőrzés nem egyszer komikus helyzeteket is eredményezett. Kevéssé ismert tény, hogy a közkönyvtárak nagy részében még mindig ezek a megcsonkított/módosított kiadások állnak az olvasók rendelkezésére.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink