MI, a tehetséges hamisító? – Mesterséges intelligencia és művészet
Mi lesz a következő „big thing” a médiában? Minden új, ami annak látszik? Kiken és min múlik, hogy a megjósolt médiaváltozások tényleg bekövetkeznek-e? Kiknek a felelőssége, hogy ezek a változások milyen hatásokat válthatnak ki? Mikor kell elkezdeni készülni a média új „korszakaira” és hogyan? – Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket beszélünk meg kötetlenül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézete által elindított klubbeszélgetés-sorozat, a Médiamítoszok estjein.
Letartóztatott Trump elnök, a pápa Balenciaga pufferdzsekiben, ég az Eiffel-torony. Ezektől a megtévesztően hitelesnek tűnő képektől robbant fel az internet nemrég, annak ellenére, hogy mind a hármat a mesterséges intelligencia alkotta. 2023-ban a Sony World Photography Awards kreatív kategóriájában az első díjat egy olyan fekete-fehér portré nyerte meg, amelyről később szintén kiderült, hogy MI készítette. De hogyan tudjuk észrevenni a különbséget egy ember és egy program által létrehozott mű között?
A mesterséges intelligencia bármilyen stílusban képes digitális képeket, festményeket, illetve történeteket, könyveket is alkotni. A felhasználók megfogalmazzák az utasításokat, az ún. promptokat, és a rendelkezésére álló adatok alapján a digitális alkalmazás létrehozza a kért alkotást. Ezek az alkalmazások könnyen hozzáférhetőek, az lehet az érzésünk: bárkiből lehet művész, és új festményt készíthet Picasso stílusában, vagy megváltoztathatja Mona Lisa portréját. Az első MI művészeti galériát 2023-ban nyitották meg, ahol gépek és algoritmusok által összeállított digitális festményeket és interaktív installációkat lehet megnézni. Azonban mindezzel új problémák jelennek meg a művészet világában: a tehetség háttérbe szorulhat, és a hamisítás, megtévesztés egyszerűbbé válik.
Hogyan változtatja meg ez az új lehetőség a művészeti kifejezésmódokat? Lehet-e a mesterséges intelligencia valóban kreatív, és egyáltalán művészet-e az, amit egy algoritmus alkot? Kiszoríthatja az MI az emberi kreativitást a művészet területéről, vagy demokratizálja a művészetet, esetleg a digitális művészeknek új távlatokat nyit? Kit illetnek meg a szerzői jogok egy mesterséges műalkotás esetében? Hogyan befolyásolják a mesterséges képek a művészeti piacot?
Az MI és a művészet kapcsolatáról lesz szó a Médiamítoszok következő alkalmán, ahol ezekhez hasonló kérdéseket vitatunk meg 2024. február 27-én, kedden 18 órától a Scruton V.P.-ben (1053 Budapest, Veres Pálné utca 12.).
Beszélgetőpartnerek:
- Dr. Pogácsás Anett, jogász, habilitált egyetemi docens, PPKE JÁK
- Nagy Ágoston, művész, egyetemi adjunktus, MOME
- Szauder Dávid, médiaművész
- Prof. dr. Aczél Petra, kutatásvezető, NMHH Médiatudományi Intézet
- Dr. Veszelszki Ágnes, kutatásvezető-helyettes, NMHH Médiatudományi Intézet
Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő linken lehet: https://nmhh.hu/esemeny/245229/MI_a_tehetseges_hamisito__Mesterseges_intelligencia_es_muveszet
A regisztrációval kijelenti, hogy az eseményre vonatkozó adatkezelési tájékoztatót teljes körűen megismerte és elfogadja.