Kiadvány
Médiajog
2014. július 22. 13:27

Megjelent az In Medias Res legújabb száma

Az In Medias Res című sajtószabadságról és médiaszabályozásról szóló folyóirat 2014. júniusi száma külföldi szerzők friss tanulmányai mellett hazai érdekességekkel is szolgál a médiajog szakértői számára. Az új lapszámban az érdeklődők az internet szabadság kérdéskörében a hálózatsemlegességről, a véleményszabadsággal összefüggésben a Magyarországon és Starssbourgban lezajlott hét Ungváry-per elemzéséről olvashatnak.

Az új lapszám egyik hazai szerző tollából származó cikke az infokommunikáció világának egyik legtöbbet tárgyalt, sokak szerint legkevésbé értett kérdésével, a hálózatsemlegesség problémájával foglalkozik.

A hálózatsemlegesség biztosítja, hogy az internet nyílt platformként működjön, ami alapvető a véleménynyilvánítás szabadságának szempontjából is. A szakértők szerint korábban az internet feltétlen szabadságára nézve egyedül az állam jelentett veszélyt, mára már a piaci szereplők is korlátozó hatással lehetnek és vannak arra, hogy milyen tartalom vagy szolgáltatás juthat el a felhasználóhoz a világhálón. A hálózatsemlegesség kérdésével kapcsolatban eddig sehol sem született megnyugtató megoldás. Az Európai Unió és az USA szabályozási fejlődése is számos ponton eltér egymástól, közös vonásuk azonban, hogy céljuk a szabályozás bevezetésének olyan formája lenne, ami a nyílt internet fenntartását szolgálja. Bartóki-Gönczy Balázs Kísérletek a hálózatsemlegesség szabályozására az Egyesült Államokban címmel megjelent írása az aktuális tengerentúli problémákat elemzi.

2007-ben az Élet és Irodalom c. közéleti hetilap Ungváry Krisztián tollából egy hosszabb cikket közölt a Dialógus nevű 80-as évekbeli pécsi diák-békemozgalommal összefüggő állambiztonsági eljárás kapcsán. A cikkben leírt tényállítások miatt polgári és büntető bíróságok előtt egyaránt indult eljárás a szerzővel szemben. Azóta Magyarországon a bírói fórumokon hat ítélet született az ügyben, Strasbourgban pedig 2013. decemberében hozta meg határozatát a taláros testület. Az ítéletekből kiderül, hogy a különböző polgári és büntetőbíróságok nem alkalmaznak egységes, következetes mércét a közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelmével kapcsolatban, és a per alá vont állítások nehezen megítélhető tartalmak. A persorozat azonban így is számos kérdésben tanulsággal szolgál a szakértő szerint: Koltay András Ungváry Krisztián perei Magyarországon és Strasbourgban címmel megjelent munkája ezekre kérdésekre és bizonytalan pontokra kíván rávilágítani az ítéletek elemzésével.

A folyóirat legújabb száma már megvásárolható a folyóirat honlapján.

In Medias Res 2014/1. tartalomjegyzék

letöltöm
Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink