Magyarországon a XX. század első évtizedének közepére érett meg az igény egy teljes körű felhatalmazási rendszert tartalmazó törvény megalkotására. A korábbi sporadikusan megjelenő szabályok visszaélésekre adtak lehetőséget, ami az ún. darabont-kormány ténykedése során különösen megmutatkozott, emellett ekkor már a bécsi udvar is elvárta az ilyen jellegű szabályok megalkotását. Hosszú vajúdás után, 1912-ben került sor a törvény elfogadására (1912. évi LXIII. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről), aminek – mint minden hasonló típusú törvénynek – sarokpontjait jelentették az alapjogokat korlátozó rendelkezések.

A felhatalmazási törvény alkalmazása alig másfél évvel megalkotása után szükségessé is vált, hiszen a XIX. század kezdetétől meginduló folyamatok, megállíthatatlanul az első világháború kataklizmájához vezettek.

A törvény felhatalmazása kiterjedt a sajtójog, a sajtószabadság területére, ily módon pedig – az éppen a háború évében elfogadott sajtótörvény révén – a liberálisnak mondható sajtószabályozást alapjaiban írta felül a háborús jogalkotás.

A kötet a kivételes hatalom alapján az első világháború időszakában hozott sajtóra vonatkozó jogszabályok mellett tartalmazza a korszak jelentősebb sajtóval, sajtószabadság korlátozásával kapcsolatos képviselőházi beszédeit, valamint minisztertanácsi jegyzőkönyveit is.

A kötet elején két bevezető tanulmány (Farkas Ádám: A védelmi érdekek sajátossága és jelentősége a dualista Magyarországon, különös tekintettel a háborús jogalkotásra; Kelemen Roland: Sajtójog és sajtószabadság: az első világháborús kivételes hatalmi szabályozás) útjelzőként szolgál, segítve az Olvasót a korszak történeti, politikai eseményeiben, jogi folyamataiban és az azokból levonható lehetséges következtetésekben való eligazodásban, továbbá a kötetben közölt források értelmezésében.