1927-ben tovább ment a jogalkotó és elrendelte (11.300/1927. M. E. számú rendelet), hogy azok a belföldön filmforgalmazással foglalkozó vállalatok, amelyek évente legalább 20, darabonként 1.500 méter átlaghosszúságú, külföldön gyártott „mozgóképet” hoznak forgalomba, kötelesek a filmek átlagos hosszának megfelelő hosszúságú magyar nyelvű filmet belföldön gyártani vagy gyártatni (minden húsz behozott film esetén legalább egy magyar filmet). Igaz ezen kötelezettségüket pénzben is megválthatták, amennyiben a külföldről behozott filmek minden egyes métere után a Filmipari Alapba meghatározott pótdíjat fizettek. Bevezették az ún. behozatali jegyet, amelyet a meghatározott hosszúságú magyar film gyártója kapott (filmenként 20 db-ot). Ezek a jegyek aztán átruházhatók voltak, vagyis a gyártók eladhatták őket a gyártással nem, csak filmbehozatallal foglalkozó vállalatoknak. Később aztán ilyen behozatali jegyeket a filmimportőrök meghatározott összeg lefizetése ellenében közvetlenül a Filmipari Alaptól is beszerezhettek.

1935-ben törvényben (XIV. tc.) is gondoskodtak arról, hogy a „mozgófényképek előadásában a magyar nyelv” érvényesüljön. A törvény felhatalmazta a belügyminisztert arra, hogy megszabja, a vetítésre kerülő filmek hány százalékának kell magyar nyelvűnek lennie. A magyar nyelvű filmek minél nagyobb nézettségét kívánta az a belügyminiszteri rendelet is szolgálni, amelynek értelmében utasították az elsőfokú rendőrhatóságokat, hogy az ún. „műkedvelői” előadások, valamint a műsoros esték megtartására az engedélyt lehetőleg ne adják meg azokon napokon, amelyeken a helyben működő moziban magyar nyelven adnak filmet. Amennyiben a helyi mozi a hét minden napján magyar filmet adott, akkor ez a tilalom csak a hét három napjára vonatkozott (174.951/1935. B. M. sz. rendelet).

Az OMB a filmek engedélyezésénél a magyar nyelv helyes használatát, továbbá a hangminőséget is vizsgálta. A behozatali jegyek helyett bevezették az ún. cenzúrajegyeket, amelyeket magyar nyelvű film készítéséért vagy idegen nyelvű filmek szinkronizálásáért osztott ki az OMB. Kezdetben csak a külföldi filmek engedélyeztetésekor, majd a magyarra szinkronizált és a magyarországi magyar nyelvű filmek vetítésre való alkalmasságának megvizsgálásakor is megfelelő számú cenzúrajegyet kellett bemutatni (121.600/1938. számú B. M. rendelet).

Ezek a magyar nyelvű hangosfilmgyártást előmozdító szabályok is hozzájárultak ahhoz, hogy elkészülhettek például a következő ma is népszerűségnek örvendő filmek: Hyppolit a lakáj (1931), Rákóczi induló (1933), Lilla akác (1934), Meseautó (1934), Ez a villa eladó (1935), Nászút féláron (1936), Fizessen, nagysád! (1937), A hölgy egy kissé bogaras (1938) stb.