Médiatudományi Intézet

RSS

Száz éve halt meg Ferenc József – lapok a császár és király haláláról

2016.12.07. 16:29 • Paál Vince sajtótörténet, cenzúra, első világháború, Ferenc József

1916. november 21-én, a késő esti órákban, 68 évnyi uralkodás után elhunyt Ferenc József császár és király. Az uralkodó halálhíre gyorsan elterjedt, másnap szinte valamennyi újságot hamar szétkapkodtak az olvasók.

Ferenc József a ravatalon

A november 22-ei lapok többségének címlapja természetesen az uralkodó halálhírét tudatta, és valamennyi újság oldalakat szentelt a meghalt császár emlékének. Több lap első oldalán csak a halál híre szerepelt, mert az egész címlapot a császár képe foglalta el. Az Allgemeiner Tiroler Anzeiger, a Die Neue Zeitung, az Illustrierte Kronen Zeitung, az Innsbrucker Nachrichten, az Oesterreichische Morgenzeitung und Handelsblatt címlapja az uralkodót oldalról ábrázoló grafikát hozott, emellett már csak a halálhír és annak legfontosabb körülményei kaphattak helyet (Császárunk halott / I. Ferenc József császár halott / Ő cs. és kir. apostoli felsége I. Ferenc József ma, november 21-én, este kilenckor a schönbrunni kastélyban az Úrban elszenderedett / November 21-én, néhány perccel este kilenc után Schönbrunnban a halottak szentségének felvétele után elszenderedett). Kivételt képezett pl. a Reichspost, amelynek teljes első oldalát a császár bekeretezett, szemből készült képe töltötte ki, a halálhír nyomtatásban csak a második oldalon jelent meg. Egyes lapok (Neuigkeits Welt-Blatt, Voralberger Volksblatt, Salzburger Chronik stb.) november 22-ei száma lemaradt az eseményről, így csak a következő nap számoltak be Ferenc József haláláról. Az újságok nagy része persze kép nélkül (hiába ez még mindig nem igazán a képes napilapok korszaka), többnyire gyászkerettel tudósított a császár haláláról.

Általában több oldalon visszatekintenek a lapok az elhunyt uralkodó hosszú, eseményekben és fordulatokban bővelkedő életútjára.

A liberális, németbarát Die Neue Freie Presse, amelynek első embere, Moritz Benedikt volt az egyetlen újságíró, akit a Monarchia osztrák felében a felső házba (Urak Háza) kinevezett az uralkodó (1917), azt írta az elhunyt császárról – utalva a sok sorscsapásra, ami hosszú élete során érte –, hogy előtte nem volt uralkodó, aki ennyit szenvedett volna: szerettei elhunytak, napjai magányosak és fárasztók voltak. Nem adatott meg neki, hogy birodalmát békében hagyja itt. „Koporsója előtt senki sem mehet el együttérzés nélkül.” Sorsa összefonódott népeinek sorsával: „aggodalmai a mieink is voltak, keserű tapasztalatai minket is nyomasztanak”. Visszapillantva a hosszú uralkodására a lap azonban a kritikát sem mellőzte. A sikeres külpolitikánál a belpolitika eredményei szerényebbek. Csaknem hetven év kormányzás sem volt elég ahhoz, hogy létrejöjjön az egyensúly a nemzeti igények és az állam követelményei, a szabadság és a rend, az egység és a sokszínűség között. Ferenc József halálával azonban egy korszak befejeződött – szögezte le a lap.

Ugyancsak kiemeli a folytonosság szükségességét a budapesti liberális német nyelvű lap a Pester Lloyd, amely valósággal heroizálja az elhunyt uralkodót, aki a Monarchia új alapokra helyezésével mind külpolitikailag, mind belpolitikailag sikeressé tette népeit, különösen a magyarok sokat köszönhetnek neki. A magyar nemzet és az uralkodó viszonyát zavaró 1848/49-es események kapcsán azzal menti Ferenc Józsefet, hogy az ifjú császárt rossz tanácsadói befolyásolták. A trónörökös csak elődje szellemében kormányozhat, mert ez a szellem naggyá és hatalmassá tette a Monarchiát. A magyar nemzet szükséges háláját emelte ki Az Est is: Mindannak, ami ma együttvéve Magyarország nagysága, mindannak nagyobbik fele Ferenc József uralkodása alatt létesült. Az ő uralkodása alatt nyíltak ki a szívek és az elmék, az alatt virágzott ki a magyar fantázia és lett valóság sok minden ebből a fantáziából. A Pesti Napló ezt így fogalmazta meg:ő volt az, aki a jobbágykorszak és a postakocsi Magyarországából átvezetett minket a jogegyenlőség, a villamos világítás és a repülőgépeknek fékezett levegő korszakába.

A konzervatív, katolikus Reichspost, miközben ugyancsak a háború győztes megvívására ösztönzött, szintén hangsúlyozta a folytonosság szükségességét: „A nagy háborút, amelyhez minket Ferenc József hívni volt kénytelen, a győzelemig folytatjuk, a trónörökös köré gyülekezve, akit most a legnehezebb kötelesség szólít”.

A Pesti Hírlap – más lapokhoz hasonlóan – a sors kényszerítő erejének állította be a háborút, amelyet Ferenc József kénytelen volt maga és népei vállaira venni. „Életét s halálát a tragikus hős klasszikus patinája zománcozta be: a béke királya volt s háború alatt kellett nemes lelkét kilehelnie; az európai béke őrangyala volt évtizedeken át s meg kellett érnie a história legnagyobb világháborúját.

Az Illustrierte Kronen Zeitung az uralkodói kötelesség és az uralkodói erények szimbólumának nevezte Ferenc Józsefet, akinek uralkodása alatt „valóságos egység valósult meg az állam és az uralkodó között”.

Az osztrák szociáldemokraták lapja, az Arbeiter-Zeitung szerint méltóbb lett volna a legrégebben trónon levő uralkodóhoz, ha annak halála a hőn óhajtott béke időszakában következett volna be. A lap a császár haláláról szóló beszámolóban is egyértelműen a háború minél előbbi befejezését sürgeti. „Csak remélhetjük, […] hogy a császár halálával a háború vége is közeledik; hogy az ő gyászünnepe az emberiség feltámadását hozza el”. Ferenc Józsefet rendszeretőnek és pontosnak jellemezte, aki mint a birodalom összekötő ereje, az állandóság megtestesítője volt. Ennek ellenére nem tartozott azok közé az óriások közé, akik az emberiségnek új utakat mutattak”. Ausztriával ellentétben Magyarországon nem volt ugyan általános cenzúra, a Népszava cikkét az uralkodó haláláról a hatóság mégsem engedte megjelentetni. A magyar szociáldemokrata lap november 22-ei számának vezércikkéből a címlapon csak a cím jelenhetett meg, „I. Ferenc József meghalt!”, azonkívül majdnem három oldal üresen maradt, a császárnak csak az életrajza maradhatott.

Néhány lap a császár betegségéről és utolsó óráiról is beszámolt. A császár az utóbbi években nagyon érzékeny volt a megfázásokra, emiatt fokozottan kíméletre lett volna szükség, amire az uralkodó azonban csak nehezen volt rábírható, munkarendjén azonban nem kívánt változtatni. A császár utolsó napján a magas láz, a levertség és az étvágytalanság arra utaltak, hogy a tüdőgyulladás súlyosabb mértéket öltött. Ennek ellenére elhagyta az ágyat és a dolgozószobájába ment. Később azonban hidegrázás és szomjúság jelentkezett nála. Délután a császár fogadta az utolsó kenetet. A halott szobájában a családtagok voltak jelen, majd a halál bekövetkezése után a legmagasabb udvari tisztviselőket is beengedték, a halotti imát az udvari pap mondta.

Itt-ott a népeit immár árván hagyó „jó, öreg” császárról szóló anekdoták is helyet kaptak a lapokban. Egy alkalommal például egy magyar parasztfiú, aki már többször elindult a pesti lóversenyen és díjat is nyert, levélben fordult Ő felségéhez, hogy legyen olyan jóságos, tájékoztassa arról, milyen feltételekkel indulhatna el a bécsi lóversenyen is, neki ugyanis Bécsben egyetlen ismerőse sincsen, Ő felségét viszont már többször látta a pesti versenyen, így tulajdonképpen már ismerősének tekintheti. A levél eljutott az uralkodó kezébe, aki állítólag utasította a király személye körüli m. k. miniszterét, hogy tájékoztassa a levélíróját a bécsi lóversenyen való részvétel feltételeiről.

Keresés