Médiatudományi Intézet

RSS

Az Európai Bíróság új ítélete a reklámidőre és –közzétételre vonatozó szabályok értelmezéséről

2016.04.11. 16:34 • Nyakas Levente AVMS irányelv, szabályozás, reklám

Az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMS irányelv) reklámidőre és -közzétételre vonatkozó szabályait értelmezte az Európai Bíróság februári ítéletében, mely kihatással lehet az eddigi tagállami gyakorlatokra is.

reklám

Kép forrása

Az Európai Bíróság (EuB) a Sanoma Media Finland Oy - Nelonen Media kontra Viestintävirasto ügyben értelmezte AVMS irányelvnek a napi reklám-időkeretre, valamint az reklám és szerkesztett tartalom elválasztására (elkülönítés elve) vonatkozó rendelkezéseit is. A tagállami bíróság három kérdésben kérte az EuB értelmezését, melyből egy az elkülönítés elvével, kettő pedig a reklámidő-keret számításával volt kapcsolatos.

Ami az első kérdéskört illeti, az EuB-nek abban kellett állást foglalnia, hogy egy olyan osztott képernyős megoldás, melyben egyszerre jelenik a véget ért műsorszám közreműködőinek listája, illetve a következő műsorszámokat bemutató műsortábla, megfelel-e az elkülönítés elvének vagy szükséges további, az AVMS irányelv által előírt kívül hang‑ vagy képi jelzést az elkülönítés megvalósításához.

Az EuB elsőként rögzítette, hogy a tagállami (finn) jog nem élt az AVMS irányelv által biztosított, további követelmények (szigorúbb vagy részletesebb szabályok) előírásával. Miként azt is, hogy az elkülönítés elvének lényege két feltétel köré rendezhető: a kereskedelmi tartalomnak azonnal felismerhetőnek kell lennie, másrészt azoknak megkülönböztethetőknek kell lenniük a szerkesztői tartalomtól.

Az AVMS irányelv akusztikus, vizuális és térbeli elkülönítésre vonatkozó rendelkezései (19. cikk (1) bek.) alternatívát kínálnak, azaz ezeket az eszközöket nem szükséges együttesen alkalmazni: „meghagyja a tagállamoknak azt a lehetőséget, hogy ezen eszközök közül egyeseket kiválasszanak, másoktól pedig eltekintsenek.” A kérdéses esetben az osztott képernyő térbeli elkülönítést jelent. A tagállami bíróság feladat annak eldöntése, hogy ez a megoldás önmagában kielégíti az elkülönítés elvének fent említett két feltételét.

A második kérdéskör, azaz mi számít be a reklámidőbe (20%-os szabály, AVMS irányelv 23. cikk (1) bek.) két további kérdésre bontható. Az egyik esetben az volt a kérdés, hogy a támogatott műsorszámtól eltérő műsorszámok keretében sugárzott támogatói jeleket beszámítanak-e a reklámidőbe? Az EuB a szponzor megjelenítésére vonatkozó rendelkezések elemzésével egyértelműen arra jut, hogy „a támogató jelzésének, a támogatóra történő utalásnak vagy egyéb megkülönböztető jeleknek szigorúan az e támogató által finanszírozott vagy társfinanszírozott szolgáltatáshoz vagy műsorszámhoz kell kötődnie.”(Ítélet 47. pont). Azaz nem a támogatott műsorszámon kívül kell megjelennie. A támogató feltüntetésére vonatkozó szabályok mögött a fogyasztók tájékoztatása mellett az az érdek húzódik meg, hogy ne lehessen a 20%-os reklámszabályt kijátszani (Ítélet 49. pont). Így ilyen esetben beszámít a reklámidőbe a szponzor feltüntetése.

Az EuB törekvése érthető, ugyanakkor jogi szempontból megkérdőjelezhető. Az EuB ugyanis annak próbálja elejét venni, hogy az eltérő célokat szolgáló és funkciójú kereskedelmi kommunikációs típusok ne mosódjanak össze. Jelen esetben azt próbálja elérni, hogy a támogatást ne használják fel klasszikus reklámként, ne lehessen bővíteni a rekláidőt. Ugyanakkor erre van más megoldás is az AVMS irányelvben, és ennek megfelelően a tagállami hatósági gyakorlatban, nevezetesen: burkolt reklámnak minősítik az adott közzétételt, de semmiképpen nem ’legális reklámnak’.

A reklám-időszámítással összefüggésben felmerült második kérdés pedig az volt, hogy „beszámítsák a televíziós reklámblokkok egyes bejátszásai közé vagy az e reklámblokk és az azt követő televíziós műsorszám közé illesztett ʻfekete másodperceket’ (black seconds)”. A reklámidőre vonatkozó szabályozás lényegével kapcsolatban az EuB felhívta a Sky Italia ítéletet (C‑234/12,), mely szerint a szabályozással az uniós jogalkotó célja „a televíziónéző mint fogyasztó védelme a túlzott televíziós reklámközvetítésekkel szemben” volt. Így az AVMS irányelv 23. cikk (1) bekezdésében foglalt szabályt „akként kell értelmezni, mint amely nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a reklámbejátszások javára csökkentsék azt a minimális adásidőt, amelyet műsorok vagy más szerkesztői tartalom sugárzására kellene fordítaniuk az adott egész órától egész óráig tartó időszak 80%‑án belül, amely határértéket az említett cikk implicite elismer.” (Ítélet 60. pont). Az EuB szerint tehát be kell számítani a reklámidőbe ezeket sötét képernyős rövid szüneteket (fekete másodpercek), sőt, véleménye szerint a vizsgált irányelvi rendelkezés elő is írja ezt.

A döntésnek ez a része is hasonló, fogyasztóvédelmi megfontolás mentén halad, mint a támogatással kapcsolatos rész, ugyanakkor szintén vitatható. A reklámblokkokat elhatároló rövid szünetek ugyanis nem felelnek meg a reklám definíciójának.

Keresés