Médiatudományi Intézet

RSS

A tömegkommunikáció elmélete

2016.01.08. 11:47 • könyv

A tömegkommunikáció elméleteiről már számtalan könyvet jelentettek meg, de talán egyik mű sem aratott akkora szakmai sikert és ért el oly széles olvasótábort a világon, mint Denis McQuail A tömegkommunikáció elmélete című munkája.

A tömegkommunikáció elmélete (borító)

A tömegkommunikáció-kutatások élő klasszikusaként számon tartott szerző gazdag életművének csúcsa ez a könyv, amelynek első kiadása még 1983-ban jelent meg, hogy azután McQuail egy negyedszázadon keresztül újabb és újabb átdolgozott kiadásokat tegyen le az asztalra. Jelen kötet a 2010-es hatodik kiadás fordítása.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy A tömegkommunikáció elmélete a szó legnemesebb értelmében vett kézikönyv: húsz fejezete és a hozzájuk kapcsolódó, 145 tételt tartalmazó fogalomjegyzék az ismeretek olyan tárházát képviseli, ami szinte nélkülözhetetlen, amikor a tömegkommunikáció működését, hatásait, kapcsolódását a különböző társadalomelméletekhez, viszonyát a hatalomhoz, a közmédia szerepét, működésének és elszámoltathatóságának normatív elveit és megannyi más egyéb fontos dolgot szeretnénk megismerni vagy éppen elemezni.

Biztosak vagyunk benne továbbá, hogy McQuail munkája nélkülözhetetlen mindazok számára is, akik az újmédia kérdéseit kutatják, hisz a tömegmédia működésének értése nélkül az újmédia hektikus világában könnyen elveszhetünk. A könyv tehát mindazoknak szól, akikben megvan az igény a tömegmédia és az újmédia szerkesztett, szimbolikus valóságának megértésére, a két világot összekötő kapcsolatok feltérképezésére, és akikben él az az egészséges kíváncsiság, amely elvezet a mindennapjaink történéseit nagyban befolyásoló média működésének tudományos igényű vizsgálatához.

A kötet a kiadó honlapján is megvásárolható.

Keresés