Médiatudományi Intézet

RSS

Elfeledett módszerek

2014.06.18. 16:21 • Apró István Erdély, határon túli magyarság, cenzúra, könyv, Wass Albert

Ki hinné, hogy még manapság is arra vetemedhet bármelyik hatalom, hogy könyves standokon turkáljon, egyenruhás rendőröket arra utasítson, hogy bizonyos kiadványokra vadásszon, azokat begyűjtse, elkobozza? Pedig Erdélyben, a Csíksomlyói Búcsú könyvárusai körében, pünkösd szombatján éppen ez történt. A hatalom egyenruhásai lecsaptak Wass Albert műveire és valamiféle sosem létezett törvényre hivatkozva, vagy anélkül, egyszerűen elkobozták a köteteket.

Romániában persze régi és hagyományos ellenség a magyar nyomtatott betű, nem is csodálkoznánk túlságosan, ha az eset húsz vagy inkább harminc évvel ezelőtt játszódik le. Most, a digitális adathordozók és az internet korában azonban merő anakronizmus, azt se tudja igazán az ember, sírjon vagy nevessen. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy az információáramlást, a kommunikációt akár csak csekély mértékben is megzavarhatja egy efféle akció. Nem is gondolja, és emiatt nem lehet csupán elnéző mosollyal elintézni a dolgot. A cél ugyanis egyáltalán nem a tényleges tiltás, elkobzás, a mű vagy a szerző eltüntetése a színről. Az akció elrendelői nagyon is tisztában voltak azzal, hogy az efféle cél eleve elérhetetlen, viszont éppen a korszerű kommunikációs eszközök révén pillanatok alatt világgá röppen a hír a hatósági eljárásról. A helyszínen a kárvallottak és szemtanúk kemény leckét kapnak a hatalom erődemonstrációjából és az őket ért sokkról azonnal beszámolnak ismerőseiknek és ezzel az egész közösségnek. A román hatóság tehát ismét megtalálta a módját, hogy megzavarja a legnagyobb magyar sokadalom komfortérzetét, nehogy túlságosan otthon érezze magát Wass Albert kedves hegyei között.

Látszólag egy jól bejáratott régi módszert alkalmaznak az első valódi tömegkommunikációs eszköz, a könyv ellenében: elkobozzák a köteteket, a művet, a szerzőt teszik tiltólistára – éppen csak máglyát nem raknak belőlük. (Legközelebb talán azt is megteszik, mert akkor lenne igazán teljes a szimbolikus cselekedet.) Törvényekre hivatkoznak, amelyek állítólag tiltják Wass Albert műveinek árusítását, de mindenki tudja, hogy ilyen jogszabály nem létezik. A könyveket bejegyzett romániai kiadók, szabályos, törvényes módon jelentették meg, ha a kiadásuk nem volt tilos, nem lehet az az árusításuk sem. Persze ehhez sem mindig ragaszkodtak. Egyes árusok arról számoltak be, hogy először elkoboztak tőlük öt darab Wass Albert kötetet, arra hivatkozva, hogy nem tudnak velük elszámolni, pedig a számlatömböt ott lobogtatták az orruk előtt. A törvény emlegetése csak ezután jött.

Az, hogy a magyar könyvárusok és zarándokok vegzálása nem néhány helyi egyenruhás túlbuzgóságának köszönhető, nagyon jól érzékeltetik a párhuzamos események: amíg Csíksomlyón a könyvcenzorok tevékenykedtek, Szovátán egy magánterületen felállított Wass Albert mellszobrot koboztak el a rendőrök. A tulajdonosnál házkutatást tartottak és berendelték  rendőrségi kihallgatásra.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közleményt adott ki, amelyben határozottan elítéli a Csíksomlyón, Pünkösd szombatján tapasztalt hatósági visszaéléseket és a Pünkösdkor Szovátán állított Wass Albert-szobor elhurcolását.

„Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi „demokrácia” sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka. Nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni Wass Albert törvényesen megjelentetett műveinek, könyveinek betiltását, illetve árusításának bárminemű korlátozását, szobrainak tiltását.”

Az erdélyi magyar közösség azonnal dekódolta az üzenetet amely minden bizonnyal éppen fordított hatást vált, ki, mint amire kiötlői számítottak: a magyarok komfortérzése az adott pillanatban nyilván jelentősen csökken, de ez nem abban a meggyőződésben erősíti őket, hogy még mélyebbre kell hajolni az erőszakoskodó, őket megalázni akaró hatalommal szemben, hanem abban, hogy minden korábbinál égetőbb szükséglet az önrendelkezés, az autonómia melletti kiállás. Ehhez pedig már rendelkezésre áll a digitális média teljes arzenálja, néhány elkobzott regény nem oszt, nem szoroz. Legfeljebb majd pult alól árulják őket az árusok, mint a „régi szép időkben”, ami valószínűleg marketingnek sem utolsó: kétszer, háromszor annyit vesznek majd belőle, mint rendőri „közreműködés” nélkül tették volna.

Keresés