Médiatudományi Intézet

RSS

Értékítélet avagy tényállítás? Kötelező szempontok az elhatároláshoz!

2014.06.03. 13:27 • Nyakas Levente Alkotmánybíróság, közszereplő, személyiségi jogok, emberi méltóság, Btk.

Az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában a joggyakorlat számára felvázolta azokat a szempontokat, melyek irányadók a közéleti viták során elhangzó és a közügyeket érintő tényállítások és értékítéletek megkülönböztetéséhez.

Az Alkotmánybíróság (AB) nem először dönt rövid időn belül a közszereplők bírálhatóságának alkotmányossági kérdéseiről. Ez év márciusi határozatában a közéleti szereplők személyiségi jogai korlátozásának feltételeit tekintette át az új Polgári Törvénykönyv vonatkozó szakaszának vizsgálatakor, utólagos normakontroll keretében, melyről mi is beszámoltunk. A jelenlegi döntése viszont egy konkrét ügyhöz kapcsolódó alkotmányjogi panasz eredménye, mely a Büntető Törvénykönyv vonatkozó tényállásaihoz (rágalmazás és becsületsértés), azok egyes elemeinek az elemzéséhez kapcsolódik.

Az AB által vizsgált központi kérdésnek a lényegét röviden úgy lehetne összefoglalni: nem mindegy, hogy egy adott közszereplő e minőségével összefüggő szólás, a becsület csorbítására alkalmas értékítéletet kifejező véleménynek, avagy tényállításnak minősül, hiszen míg az első esetben a véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető, addig az utóbbiban erre csak szűk feltételek mellett nyílik mód. A védett, közügyeket érintő szólásnak e szabályait az AB 1994-es határozatában fektette le, majd tíz évvel később megerősítette.

Az AB úgy próbálta elhatárolással kapcsolatos mércéjét kialakítani, hogy „a közügyek vitatását érintő nyilvános közlések büntetőjogi megítélése összhangban álljon” mind az Alaptörvénnyel, mind pedig az Emberi jogok Európai Egyezményével (EJEE), illetve a kapcsolódó gyakorlattal. A mérce (Indokolás [39]–[42] bek.) tulajdonképpen három lépcsőből áll.

Az első fontos kérdés, hogy adott közlés a közügyek vitatásának minősül-e (azaz közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e), hiszen csak az ilyen véleménynyilvánítás élvez magasabb szintű védelmet. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ebben a tekintetben vizsgálni kell adott közlés módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát, „értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját.”

Ezt követően kell azt vizsgálni, hogy: a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak tekinthető-e. Az értékítéletekről azt mondja a határozat, hogy azoknak „közös sajátossága, hogy igazságtartalmuk nem ellenőrizhető és nem igazolható.” Ugyanakkor „a közhatalom, illetve a közhatalmat gyakorlók ellenőrzése és a közvélemény tájékoztatása, figyelmének felhívása érdekében […] bizonyos fokú túlzást, provokációt is magukban foglalhatnak.” A véleménynyilvánítás szabadsága ugyanakkor nem védi az „öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső” közléseket, „amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása.” Hasonlóan tekint a közéleti vitában kifejtett véleményekre, melyek „az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik.” Az AB igen lakonikus tömörséggel szól a tényállításokról: „mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető.”

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy – amennyiben az AB célként jelölte meg az EJEE gyakorlatával az összhangot (Indokolás [38] bek.) – a határozat által áttekintett EJEE 10. cikkéhez kapcsolódó bírói gyakorlat (Indokolás [37] bek.) mennyiben képezi a mérce részét? Ott ugyanis részletesebben tárgyalja értékítélet és tényállítás elkülönítésével kapcsolatos problémákat, ugyanakkor ezek közül nem mindegyik kérdés kerül tárgyalásra az AB mércéjében.

A mérce harmadik eleme szerint „a közügyek vitatását érintő véleménynyilvánítás szabadsága alóli kivételeket jelentő büntetőjogi törvényi tényállásokat megszorítóan szükséges értelmezni. Ellenkező esetben a közügyeket vitató szólás kriminalizálása az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében garantált alapjog szabad érvényesülése ellen hatna.”

Külön kérdésként merült fel az is az ügyben, hogy az AB túlterjeszkedett-e hatáskörén, ezt jelzi Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye (Indoklás [57]-[59] bek.). A különvélemény arra az ellentmondásra mutat rá ugyanis, hogy egyrészt az Alkotmánybíróság határozottan megállapította, hogy az eljárása során „tartózkodnia kell attól, hogy az alapügyhöz kapcsolódó tényértékelési, avagy törvényértelmezési és szakjogi kérdésekben állást foglaljon.” Ugyanakkor az általa felállított mércének vetette alá az alapügyet, és noha közvetlenül nem mondta ki, hogy a bíróság az alapügyben rosszul döntött a tényállás tekintetében, mivel az értékítélet helyett tényállításként értékelte a kifogásolt közlést, közvetve ugyanakkor erre jutott, hiszen azt mondta: „[…] az alkotmányjogi panasszal támadott bűnügyben a bíróságok a rágalmazás bűncselekményének törvényi tényállásában szereplő »tényt állít« fogalmat olyan kiterjesztően értelmezték, ami nincs összhangban az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében elismert véleményszabadságból fakadó követelményekkel.”

Keresés