Médiatudományi Intézet

RSS

Piros lap az UEFA-nak és a FIFA-nak a kizárólagos jogok tekintetében?

2013.01.24. 15:53 • Nyakas Levente Európai Unió, szabályozás, AVMS irányelv

Niilo Jääskinen főtanácsnok indítványában azt javasolja az Európai Bíróságnak, hogy utasítsa el a két nemzetközi futballszervezetnek a Törvényszék Labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság kizárólagos közvetítési joga tárgyában hozott ítéletei elleni fellebbezését.

Jääskinen főtanácsnok indítványát 2012. december 12-én hozta nyilvánosságra az Európai Unió Bírósága, mely a fellebbezése nyomán kerül most az Bíróság elé eldöntésre. A FIFA és az UEFA ugyanis megtámadták az Európai Bizottság azon határozatát, mely az uniós joggal összeegyeztethetőnek találta a Belgium és az Egyesült Királyság által benyújtott, a társadalmuk számára kiemelten jelentős eseményeket tartalmazó listát. A jegyzékek tartalmazták, az előbbi tagállam esetében a világbajnokság, az utóbbiéban pedig a világbajnokság és az Európa-bajnokság utolsó szakaszának összes mérkőzését.

Noha a Bíróság nincs kötve a főtanácsnoki indítványhoz, az abban foglalt jogi álláspont mindenképpen jelentőséggel bír, ez esetben érdekes érvelést tartalmaz a médiaszabályozás területén a tagállami és az EU közötti hatáskörmegosztással kapcsolatban.

A két futballszervezet Bizottsági határozatok ellen benyújtott keresete ui. eredetileg azt vitatta, hogy az egyes tagállamok jegyzékébe felvett konkrét futballesemények mindegyike tényleg kiemelt jelentőségűnek minősül-e az adott tagállamban. A főtanácsnok ugyanakkor nem ezt vizsgálta, hanem ennek előkérdését, azaz: kinek mihez van joga, és azon belül mekkora a kompetenciája az AVMS irányelv 14. cikkében foglalt kizárólagos közvetítési jogok tagállami korlátozásának eljárásában.

Az indítvány egyik legfontosabb megállapítása az, hogy „a tagállamok rendelkeznek bizonyos mozgástérrel azon intézkedések megválasztása során, amelyeket a nemzeti, kulturális és társadalmi sajátosságok összefüggésében a leginkább alkalmasnak vélnek az említett irányelv által előírt eredmény elérésére.” (Indítvány 18. pont)

A főtanácsnok tehát egyértelműen rögzíti, hogy tagállami hatáskörről van szó, méghozzá olyanról, melyben a döntés meghozatalához az adott tagállam nemzeti, kulturális és társadalmi sajátosságai alapján kell mérlegelni, melyeket az adott tagállam (arra illetékes szerve) ismerhet a legjobban. Röviden úgy is fogalmazhatnánk: az indítvány úgy értelmezi az irányelv hivatkozott rendelkezését, hogy az a kulturális kérdések körébe tartozik, mely az EUMSZ-ből következően tagállami hatáskör.

A helyzet nagy hasonlóságot mutat a közszolgálati médiaszolgáltatás, illetve a közszolgálati médiaszolgáltatók által folytatott tevékenységek uniós megítélésének kérdéskörével. A közszolgálati médiaszolgáltatás tevékenységével minden tagállam a saját demokratikus, társadalmi, kulturális igényeit hivatott szolgálni, ekként tagállami hatáskörbe tartozik ügyük, amit uniós szinten az Amszterdami Jegyzőkönyv ismert el (ld. EUMSZ 29. jegyzőkönyv).

A Bizottság által kiadott közszolgálati közlemény a tagállami hatáskör kontúrjait rajzolja meg versenyjogi szempontból, azaz a tagállamok és az EU (Bizottság) közti médiaszabályozás tárgyú hatáskörmegosztást rögzíti. A közlemény szerint minden tagállam joga meghatározni saját közcélú műsorszolgáltatási rendszerének kereteit, lényegét, azaz a közszolgálat feladatait definiálni (Közlemény 44. pont). E tekintetben a Bizottság hatásköre „csak a nyilvánvaló hibák feltárására korlátozódik.” (Közlemény 48. pont)

Visszatérve a kizárólagos jogok kérdéséhez, a főtanácsnoki indítvány ugyanígy érvel. Azt mondja ugyanis, hogy a Bizottság ellenőrzési jogköre a tagállamoknak a nemzeti jegyzékek kérdésében a diszkrecionális jogkörükben hozott döntéssel kapcsolatban csupán a „nyilvánvaló mérlegelési hiba meglétének felkutatására korlátozódik.” Azaz az átláthatóság és az egyértelműség szempontjából kell vizsgálódnia, ellenőrzésének tárgyilagosnak és korlátozott terjedelműnek kell lennie. Analógiaként hozza az indítvány a közérdekű gazdasági szolgáltatások területén (ide tartozik a közszolgálati műsorszolgáltatás is) az állami támogatási ügyeket, amelyek esetében a Bizottság vizsgálata szintén csupán a nyilvánvaló hibákra korlátozódik.

Összegezve tehát: amennyiben a főtanácsnoki indítványban foglalt érvelésen alapul a Bíróság ítélete, akkor az egy újabb területen jelölné ki a tagállami és EU-s hatáskör megosztását a médiaszabályozás területén. Egy ilyen ítéletnek az európai, kulturális médiamodell/-felfogás szempontjából lehet nagy jelentősége, hiszen a szolgáltatásnyújtás szabadsága (gazdasági kérdés) és a tájékozódáshoz fűződő jog (kulturális kérdés) kollíziójának tárgyában hozna újabb döntést – az utóbbi javára –, ezen belül is azt kifejezve, hogy a tájékozódáshoz (információhoz) való jog megítélése alapvetően tagállami hatáskör, mivel az kulturális kérdés.

Keresés